2015. december 10., csütörtök

16.fejezet

Hey Girlz!
Sajnálom, hogy megint ilyen rövid és ratyi résszel szolgálhatok, de az utóbbi időben hulla voltam / vagyok, és semmire sem volt / van időm.
Mindössze 992 szavas borzalom, és tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen lett.
Azért remélem tetszik, és hagytok pár kommentet.:)
Jó olvasást!
                                                                                                                              xx, Aurora






Zayn Malik:


"Rettentően hiányzott, és féltem, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de egy kis megnyugvást adot az, hogy többet foglalkoztam a családommal."

Két nap. Ennyi ideje nem kaptam semmi életjelet Tessatól. A hívásaimra, meg a sok SMS - re nem válaszolt hiába zargattam. Furcsa ezt mondani, de valami olyasmi érzés volt, mintha megfogták volna a szívem, és letörték volna az egyik darabkáját. Borzasztó. Ez alatt az idő alatt viszont eleget is tettem Tessa kérésének, és többet foglalkoztam a családommal. Tegnap Pezzel vacsorázni voltunk, és hosszú idő után újra olyan jól éreztük magunkat, mint az első randiknál. Ez viszont csak még jobban összezavarta az amúgy is kusza érzelmeim. Éjjel - nappal csak azon kattogott az agyam, hogy melyik lenne a helyes út. Perrie - t vagy Tessa - t választani? Perrie tudott nekem ígérni egy csodás gyermeket, akit az életemnél is jobban szeretek, míg Tessa a teljesen őszinte szerelmet tudta nekem adni. Nehéz választás. Akaratlanul is, de sokat gondolok arra, hogy mi történne, ha Tessa - t választanám. Hannah velem maradna, vagy Pezzel? Mennyiszer láthatnám? Haragudna rám? És Pezz? Nagyon megutálna? Kérdések ezrei, és a válasz mindegyikre kétséges.
- Apuuuci. Figyelsz te rám? - nézett rám tetetett dühvel Hannah, és kis szemöldökét mérgesen összevonta. Megpróbáltam visszatartani a nevetésem, és komolyan bólintani, de a nevető ráncok összefutottak a szemem körül.
- Hát persze, hercegnő. De azért elismételnéd, amit mondtál? - Hannah kuncogása töltötte be az aprónak nem mondható szobát, és az én ajkamra is mosoly húzódott kislányom láttán.
- Borzasztó vagy, Apu. - forgatta meg kék íriszeit, miközben az ölembe kuporodott. Apró derekára simítottam nagy tenyerem, ő pedig még közelebb bújt mellkasomhoz. - Csak azt kérdeztem, hogy mesélsz nekem? - pislogott rám bociszemekkel, én pedig vigyorogva egy puszit adtam az arcára, majd a mesekönyvért nyúltam.

Tessa Smith:

Teljesen összegubancolódott hajamba túrtam, ezzel el is végezve az aznapi tolászkodásom. A kávémmal és a fagyimmal együtt a TV elé vetődtem, és úgy terveztem, ma se nagyon jövök ki onnan. Sminkem még a tegnapi volt, bár nem nagyon sok maradt belőle, inkább a szemem alatt volt megtalálható, fekete maszatként. A ruhám mindössze egy rövid gatyából, és Zayn egyik AC/DC - s pólójából állt. Úgy néztem ki, és úgy is éreztem magam, mint aki most esett túl élete legnagyobb szakításán. Pedig erről szó sem volt, mindössze csak egy kis szünetről, amit ráadásul én kértem. Természetesen, azóta már vagy tízszer megbántam ezt a tettemet. Zayn nélkül egy élő hulla voltam, egy test szív, s lélek nélkül. Mégse volt elég akarat erőm ahhoz, hogy felhívjam, fogadjam a hívásait, vagy egyáltalán válaszoljak az SMS - ekre, amit küldött. Túl makacs voltam, és az agyam még mindig azt diktálta, hogy rossz az, amit Pezzel teszünk. Emiatt a tiltó tábla miatt pedig egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy bármilyen módon kapcsolatot létesítsek Zaynnel, pedig tudtam, hogy mekkora hibát követek el ezzel. Gondolataimat az ajtóm felől érkező kopogás zavarta meg. Fáradtan csoszogva jutottam el az ajtóig, abban a reményben, hogy biztos csak a hotel valamelyik alkalmazottja az. Az ajtót kinyitva azonban hatalmas meglepetésben volt részem, és azt hiszem, még levegőt is elfelejtettem venni. A négy fiú végigmért, majd mindegyikőjük arcán végig futott egy mosoly a pólóm láttán.
- Öhm, sziasztok. - nyögtem ki nagy nehezen, de a fiúk nagy vigyorából arra tudtam következtetni, hogy őket szórakoztatta a reakcióm. - Gyertek be. - tártam ki az ajtót, s gyorsan igazgatni kezdtem a hajam míg a fiúk befelé sétáltak, csak, hogy mégse nézzenek csövesnek. - Kértek valamit? - kérdeztem idegesen, de a fiúk mind nemet intettek a fejükkel.
- Nyugi. - nevetett fel Louis. - Nem megölni jöttünk.
- Miért vagy velem kedves? - néztem rá értetlenül. A fiúk felnevettek, Louis pedig sértett arcot vágott. - Mármint, nem úgy értettem, te jó ég. - fogtam a fejem, miközben heves magyarázásba kezdtem. A fiúk elszórakoztak szétszórt arckifejezésemen, én viszont kevésbé éreztem jól magam. -  Azt hittem gyűlöltek azért... amit tudjátok... mi Zaynnel... szóval értitek. - hebegtem - habogtam összevissza, mire Harryből véglegesen kitört a nevetés. A fehér csempét bámultam inkább, ugyanis éreztem, hogy az arcom vérvörös lesz.
- Nem gyűlölünk. Sőt... ami azt illeti erről szeretnék beszélni veled. - mosolygott rám Liam, mire én kicsit megnyugodtam. Nem mondanám, hogy szavai hallatán nem volt már bennem idegesség, de sokkal kevesebb, mint azelőtt.
- Hát hallgatlak. - mondtam kicsit félősen, de mosolyogva miközben helyet foglaltam a fotelba, a srácokkal szemben, akik a kanapén ültek.
- Hát tekintve, hogy a fiúk megnémultak ezért elmondom én a véleményem. Tudod, mikor Zayn elmondta nekünk azt, hogy tart ez a valami köztetek, én voltam az, ki a legjobban ellenezte. Mindig is undorodtam a megcsalástól, de mikor Zayn mesélni kezdett rólad, tudtam, hogy ez nem csak egy barátság extrákkal kapcsolat. Olyan áhítattal mesélt rólad, olyan szerelmesen, hogy már akkor éreztem, hogy ebből komoly kapcsolat is lehet. Igaz, még mindig ellenzem ezt az egészet, de egyszerűen úgy érzem, nagyobb bűn lenne az, ha most nem békülnétek ki, mint az amit eleve tesztek. Zayn konkrétan összetört attól, hogy most elveszíthet. Igaz, így többet tud a családjával tölteni, de nincs az arcán az a mosoly mikor Perrievel van, mint az mikor akár csak rólad beszél. Nem tudom, hogy befolyásol e ez a döntésedben, csak azt akartuk igazából, hogy tudd, milyen fontos vagy Zaynnek. - mosolygott rám Liam. Pár percig csak csöndben meredtem magam elé, és a hallottakon gondolkoztam. Szemeim akaratlanul is megteltek könnyel, miközben Liam szavait elemeztem. A fiúk érdeklődve néztek, valószínűleg várták, hogy kinyögjek végre valamit. Meggondolatlanul pattantam fel a helyemről, majd rohantam oda a telefonomhoz, ami a TV előtti kis asztalon volt.
- Megbocsájtotok egy percre? - villantottam egy fél oldalas mosolyt a fiúk felé, akik csak nevetve bólintottak. Kiszaladtam a nappaliból, majd villám gyorsan tárcsáztam Zayn számát.
- Tessa? - szólt bele mély, reménykedő rekedtes hangon. Gondolatba felpofoztam magam, hisz anélkül biztos, hogy a gondolataim azonnal másfelé irányultak volna. Jelenesetben, talán Zayn csodálatos hangjáról ábrándoztam volna.
- Sajnálok mindent. Szeretlek. - nyögtem ki köszönés nélkül, s szinte hallottam ahogy Zayn a másik oldalt lefagy.

Kérdések:

Szerintetek mi lesz Zayn válasza?

Mit gondoltok, hogyan folytatódik majd a történet?:)


2015. november 28., szombat

15. fejezet

Ahoy:)
Sajnálom, hogy ilyen rövid részt hoztam, de a végén remélem megértitek miért kellett elvágni itt:)
Remélem tetszik, és kérlek iratkozzatok fel, vagy kommenteljetek! Sokat jelentene:)
Na most nem dumálok tovább, Jó olvasást!:)
                                                                                                                     xx, Aurora


Tessa Smith


" Zaynnel akartam lenni, örökké, s még tovább, de a boldogságomba bele rondított az, hogy eközben Perrie szenved."

Arra ébredni, hogy Zayn karjai és lábai az én testem köré fonódnak, tökéletes. Éreztem leheletét a nyakamon, s mikor kicsit megmozdultam, arcát a hajamba fúrta, és erősebben szorított. Elmosolyodtam, szívem megtelt szeretettel, de egyben keserűséggel is, hisz tisztában voltam azzal, hogy többet nem igazán lesz ilyen csodás reggelben részem. Átfordultam a másik oldalamra, így arcom közvetlen közelbe került Zaynnével. Áhítattal néztem, ahogy hosszú szempillái kicsit megremegtek, és édesen szuszogott. Meggondolatlanul is, egy puszit nyomtam arcára, majd egyet puha ajkaira. Szája megremegett, így már tudtam, hogy fenn van. Hajába túrtam, és még közelebb húztam magamhoz, és ajkaim kicsit durvábban az övéire nyomtam. Szinte azonnal visszacsókolt, nyelve lustán kényeztette az enyémet.
- Minden reggel ilyen ébresztést akarok. - dörmögte, miután elváltam méz édes ajkaitól. Szavai hallatára egy keserű mosoly csúszott az arcomra, és Zayn megfeszül testéből arra következtettem ,hogy neki is leesett, mekkora hülyeséget mondott. Leintettem, jelezve, hogy el ne merje rontani a pillanatot, és inkább újra az ölébe másztam, egy újabb csókért könyörögve.  
- Hova mész? - nyögte, mikor elváltam ajkaitól, és leszálltam róla.
- Megnézem mennyire üres a hűtőd. - kuncogtam, majd egy puszit dobtam a levegőbe, ő pedig úgy tett, mintha elkapná. Nevetve sétáltam le a konyhába, ahol egy egyszerű tojásrántotta készítésébe kezdtem. Hogy ne a csönd uralja a szobát, bekapcsoltam a rádiót és halkan dúdolgattam az abból áradó slágereket.
- Babe, el kell szaladnom egy megbeszélésre, de délután jövök. - szaladt le Zayn a lépcsőn, miközben épp a fekete nadrágjának begombolásával szenvedett.
- Menj haza délután, Perrie biztosan hiányol már. Én el leszek egyedül is. - válaszoltam, és erősen próbálkoztam azon, hogy hangomból ne érződjön a keserűség.
- Nem akarlak itt hagyni. - suttogta, miközben közelebb lépett, és minden szó nélkül feltett a pultra. Lábaim közé állt, homlokunkat egymásénak döntötte, és a combomon feljebb tűrve az ő pólóját, simogatni kezdett. Mosolyognom kellett az apró gesztusoktól, és, habár tökéletesen benne lettem volna abba, hogy egész nap velem lustálkodjon, tiszteletben kellett tartanom, hogy van egy kislánya, és egy felesége, kikről ugyanúgy gondoskodnia kell.
- Pedig menned kell. - mosolyogtam rá halványan, majd végig simítottam arcélén. 
- Biztos, hogy ne jöjjek át még délután? - kérdezte, miközben a fejem mellett támasztotta magát. Mosolyogva megráztam a fejem, majd konkrétan kizavartam a lakásból.

Nagyokat nyújtózkodva sétáltam be a nappaliba. Miután Zayn elment, a fáradtság eluralkodott rajtam, és kénytelen voltam visszafeküdni aludni, és egészen idáig (avagy délután háromig) húzni a lóbőrt. Előkaptam a telefonom, és miután elküldtem egy gyors "minden okés?" üzenetet Zaynnek, a konyhába mentem egy kis ebéd után kutatva. Nyakig a hűtőbe mászva kerestem valami ehetőt, mikor megszólalt a csengő. Összeráncolt szemöldökkel indultam meg az ajtó felé, miközben azon gondolkoztam, hogy ki zargathat. Zayn azt mondta, senki nem tud erről a lakásáról, ha pedig ő lenne, akkor biztos nem csöngetne. Vállat vontam, és egy ezer wattos mosollyal az arcomon kitártam az ajtót, de amint megláttam a szőke hajkoronát, elakadt a lélegzetem.
- Öhm... Tessa... Szia. - köszönt zavartan, miközben a csizmájával apró köröket írt le a betonon.
- Perrie. Hát te? - mosolyogtam rá, és próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire félek attól, hogy ő most itt megjelent.
- Semmi... Csak egy hülye pletyka volt. - dünnyögte az orra alatt, és gondolom arra számított, hogy nem hallom meg, de számításai nem voltak a legjobbak. Szavai hallatán a szívem leállt egy pillanatra, és mélyeket lélegezve próbáltam normális üteművé tenni a szívverésem, de aztán rá jöttem, hogy nem épp ez a legjobb reakció.
- El akarod mesélni? Van időm. - mosolyogtam rá biztatóan, mire ő kétkedve pillantott rám. Nagyot sóhajtott, majd miután vigyorogva kitártam előtte az ajtót, belépett. Kicsit fura helyzetnek éreztem, hogy a szeretőm házában, a feleségével, valószínűleg mindkettőnk szerelméről fogunk beszélni, de jobban érdekelt az, hogy valamennyire segítsek összeforrasztani Perrie megsebzett szívét. Hisz, mit is érne a élet, ha nem tudnánk segíteni az embereken?! Még ha az az ember olyan is, akinek tudod, hogy a bánatát részben te okoztad.

3 nappal később


- Komolyan találkozni fogsz vele? - csattant fel idegesen Zayn, miközben a fekete hajába túrt. Furcsa volt ez az oldala, hisz még sosem találkoztam a mérges Zaynnel, de azt hiszem, nem is akarok többet.
- Miért olyan nagy baj ez? - kérdeztem halkan. Zayn meglepődve felém fordult, szemei tágra nyíltak. Két lehetőség volt. Vagy most fog robbanni, ettől az ártatlan kis kérdéstől, vagy lenyugszik végre. Én az elsőre tippeltem, bár a második jobban az ínyemre lett volna.
- Az istenért Tessa, ő feleségem, akit ráadásul veled csalok meg. Benned nincs egy cseppnyi bűntudat se? - tört ki, és dühösen megfordult, majd mikor tudatosult benne, hogy mit is mondott, bocsánat kérően rám nézett. - Babe, én nem úgy gondoltam. - mentegetőzött, és amikor kitört belőlem a sírás, azonnal mellém ült a kanapéra, és a karjaiba vont.
- Hagyj békén. - szipogtam, de szavaim ellenére mélyen belélegeztem férfias illatát, ami keverődött a méreg drága parfümmel és a cigi szagával.
- Sajnálom. - suttogta, és magam sem tudom miért, de ettől az egy szótól nagyon felment bennem a pumpa.
- Sajnálod? Igen? Zayn, te tudod a legjobban, hogy mennyire lelkiismeret furdalásom van amiatt, amit teszünk. Nap mint nap gyötör a bűntudat, mégis megpróbálom élvezni azt, amit kaptunk Istentől, azt a kevés együtt töltött időt. És tudod, ez az vita nem lenne, ha nem akadsz ki azon, hogy találkozok Perrievel. Tudod, ha már itt tartunk, tudod miért találkozok vele? Mert mikor beszéltünk, rájöttem, hogy mennyire össze van törve a szíve miattunk, és, mivel elengedni nem akarom azt, ami köztünk van, ezért a legkevesebb, amit tehetek, hogy vigasztalom a feleséged, és ott vagyok az oldalán, mint barát, miközben ő azzal a tudattal küzd, hogy a férje elhanyagolja. - fakadtam ki dühösen, Zayn pedig megdöbbenve, megszeppenve, és talán egy kis büszkeséggel nézett rám.
- Annyira csodállak a nagy szíved miatt. - suttogta, miközben kisimított egy szőke tincset a hajamból. Érintése miatt kirázott a hideg, és legszívesebben letepertem volna, de eszembe jutottak a szavak amit mondtak, és a vágy eltörpült a harag mellett. Szó nélkül pattantam fel a kanapéról, és az ajtóban magamra rángattam a kabátom, és a cipőm. Zayna  csuklóm után nyúlt, majd megrántott, így kemény mellkasának ütköztem.
- Elmész? - nyögte ki rekedt, sírástól fojtogató hangon, én pedig mielőtt elolvadtam volna a meleg barna szempártól, lassan bólintottam.
- Gondolkoznom kell. - mondtam, majd hangosan becsapva magam mögött az ajtót, ott hagytam az összetört szívű Zaynt.

Kérdés(ek):

Szerintetek mi lesz Tessa következő lépése? Megbocsájt, vagy esetleg Zessának vége?

(Sajnálom, de most nem jut eszembe több:c)







2015. november 21., szombat

14. fejezet

Hey! c:
Ühm, meg is hoztam az új részt, már megint kicsit előbb, mint ígértem:D
Nem lett valami izgalmas, inkább olyan átlagos...
Köszönöm a plusz egy feliratkozót, üdvözöllek itt c:
Hagyjatok magatok után nyomot, fejezzétek ki a véleményeteket nyugodtan c:
Jó olvasást!:)
                                                                                                      xx, Aurora




Zayn Malik





" Saját magamat is megrémítem azzal, hogy mennyire fontos Ő számomra"


Tessa teste remegve simult hozzám, én pedig nyugtatóan simogattam a hátát. Arcát a mellkasomba fúrta, miközben zokogott, ezzel eláztatva fehér pólóm, de csöppet sem bántam. Hatalmas megnyugvást jelentett számomra, hogy itt volt a karjaimban, éppségben. Halk sírásából  arra következtettem, hogy bántották, de nagyon remélem, hogy ez nem igaz, különben se Travis, se Nathaniel nem él tovább az biztos.
- Sss, babe. Itt vagyok, biztonságban vagy. - közelebb húztam magamhoz, miközben nyugtattam, de ő továbbra is keservesen zokogott.
- Vigyél el innen, kérlek. - nyögte, hangja teljesen más volt, mint szokott. Az édesen csilingelő hangnak most nyoma se volt, felváltotta azt egy szomorú, sírástól rekedtes hang. Eleget téve kérésének, karjaimba vettem, ő pedig még jobban a  mellkasomba bújt. Gyűlöltem őt szomorúnak, elkeseredettnek látni, és azt akartam, hogy minél előbb láthassam arcán a gyönyörű mosolyát.
- Nehogy azt higgyétek, hogy ilyen könnyen elmehettek. - Nathaniel gúnyos hangjára megdöbbenve kaptam fel a fejem, és dühömmel küszködve, egyszerűen csak felvontam a szemöldököm, és próbáltam minden érzésemet belesűríteni a pillantásomba.
- És ki fog megakadályozni? - utánoztam gúnyos hanglejtését, és lenézően végig mértem. Tessa eközben egyre keservesebben zokogott, és az se nyugtatta meg, hogy gyengéden simogattam. Travis és Nathaniel dühösen, de tehetetlenül kémleltek, mire én felkacagtam. - Gondoltam, hogy egyikőtök sem. És ajánlom, hogy örökre felejtsétek el Tessat.
- Tudunk olyan dolgokat, amiket nem kéne. És esetleg köphetünk a médiának, ha most elmentek. - szólt utánunk Travis, mielőtt kiléptem volna az ajtón. Vérfagyasztó lassúsággal fordultam hátra, és pár percig csak dühösen álltam a tekintetét.
- Tudod... - kezdtem, miközben közelebb lépkedtem, és még jobban  magamhoz húztam Tessat, mintha attól félnék, hogy bármikor kivehetik a kezemből. -  Nekem még mindig kevesebb bajom lesz abból, ha köpsz a médiának, mint neked, ha elárulom a rendőrségnek, hogy miket tettél Tessaval éveken át. - sziszegtem a fogaim között, majd szó nélkül kiviharoztam a helyiségből. A nővérek értetlenül néztek végig rajtam, mikor átviharoztam az árvaházon, de nem érdekelt, mert csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Még pedig, hogy biztonságban kell tudnom Tessat!


- Hol vagyunk? - nézett körbe értetlenül Tessa, mikor segítettem kiszállni neki a kocsiból. Tekintettel, hogy az ő háza leégett, az én egyik londoni házamba hoztam. Az óvodának írtam egy SMS - t az ő nevében, amiben két hét szabadságot kértem neki. Nem tudom, hogy mi történt vele az alatt az egy - két nap alatt, amíg az árvaházban volt, de láthatóan megviselte őt. Legalábbis, a folytonos sírásából erre tudok következtetni.
- Khm... lehet, hogy nem említettem, valamit... - mondtam, mire Tessa ijedten nézett rám. Aranyos arckifejezése megnevettetett, de próbáltam türtőztetni magam. - Öhm... a házad... felégett. - nyögtem ki, és félve vártam Tessa reakcióját. Szája elnyílt, az amúgy is hófehér bőre még fehérebb lett, és áthatóan remegni kezdett. Ösztönösen léptem közelebb hozzá, és karjaimba vontam, mielőtt összeesett volna.
- Az nem lehet. - suttogta, maga elé meredve, teljesen sokkos állapotban. 
- Sajnálom, babe. - nyomtam egy puszit a hajába, majd a homlokára, s végül az ajkaira. Kirázta a hideg, amin magamban jót mosolyogtam, de neki nem említettem. - Amíg csak akarsz lakhatsz itt nálam. Erről a házamról senki sem tud, még Perrie sem. - mosolyogtam rá, ő pedig csak egy puszit nyomott ajkaimra.
- Köszönöm. Mindent köszönök, Zayn. - suttogta, majd keserves sírásba kezdett. Karon ragadtam, s behúztam a házba, és amíg én neki álltam egy tea készítésének, addig őt a kanapéra parancsoltam.
- El kell mondanom valamit. - kezdte, amint visszaértem a nappaliba, s Tessat az ölembe húzva kezdtem kortyolgatni a teát, ő pedig ugyanígy tett. Félve pillantottam rá, mikor láttam, hogy szeme már az emlékektől is könnyes lesz. Derekamra kulcsolta a lábait, míg én a combját simogattam. - Nathaniel megfenyegetett. Azt mondta, hogy segít megszökni, ha amint elszabadultam, szakítok veled. - csuklott el a hangja, s összekulcsolt kezeinkkel kezdett babrálni.
- Mit válaszoltál? - hangom túlságosan nyugodtan hasított a levegőbe, és tisztában voltam vele, hogy ezzel megrémítem, pedig nem ez volt a célom.
- Sírtam. És sokat gondolkoztam. Nem tudnék nélküled élni, Zayn. Túl fontos vagy számomra. De, ha a te boldogságodhoz az kellene, hogy elhagyjalak, szó nélkül megtenném. A te boldogságod fontosabb. - szavaitól szerelem és boldogság keveréke áradt szét a mellkasomban, és kénytelen voltam felé hajolni, hogy egy szenvedélyes csókkal is kifejezzem a bennem tomboló érzéseket.
- Te vagy a boldogságom. - suttogtam, ő pedig egy újabb csókra invitált szavaim hallatán. Akkor, abban a pillanatban, leszartam minden rosszat, nem érdekelt, hogy Perrie otthon tombol azért, hogy megint nem vagyok itthon, vagy, hogy Travisék akármikor szólhatnak a médiának a kapcsolatunkat illetően. Csak az ölembe ülő szőke lány, és az iránta érzett szerelmem volt az, ami fontos.

Perrie Edwards:

Erőszakosan törölte le a könnyeimet, de teljesen feleslegesen, hisz azok tovább folydogáltak. Hannah már az óviban volt, nekem pedig temérdek dolgom lenne itthon, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy csináljak bármit is. Nem tudom, hogy mi van Zaynnel, és ez rettentően aggaszt. Tegnap délután óta nem láttam, és a telefonját se képes felvenni. Azzal nyugtatom magam, hogy biztos a srácokkal van, de persze bennem is van kétség. Tudom, hogy mostanában nem tökéletes a kapcsolatunk Zaynnel, és, hogy ez rajtam is múlik. Viszont, mindennél jobban szeretem, és remélem, hogy ő is így érez még. De mostanában egyre többször jár el itthonról, van, hogy éjszakára haza se jön, és nem tudok másra gondolni, minthogy megcsal. Pedig bízok benne, és tudom, hogy ő erre nem lenne képes, de azért a kisördög mindig ott ül a vállamon, és ülteti belém ezt a sok hülye dolgot. Ábrándozásomból a telefonom ébreszt fel, s akár egy ragadozó az állataira, úgy vetődtem rá a telefonomra, abban a reményben, hogy Zayn hív. Mikor azonban megláttam, a telefonom kijelzően Jade nevét, kissé elszomorodtam, de egy mély sóhaj kíséretében fogadtam a hívást.
- Hey. Mi a helyzet? - erőltettem magamra egy mosolyt, és a tőlem telhető legvidámabb hangon köszöntöttem a legjobb barátnőm.
- Voltál mostanában net közelben? - vágott bele a dolgok közepébe ideges hangon, mire én összeráncoltam szemöldököm és értetlenül válaszoltam.
- Nem, miért? - kérdeztem, és Jade ideges sóhajából arra tudtam következtetni, hogy valami rossz történhetett.
- Keress rá a férjedre. Rá jössz. Hívj, ha elolvastad, és kérlek Pezz, ne bukj ki. - mondta, majd választ nem várva kinyomott. Értetlenül ütöttem be Zayn nevét, de amint kiadta a legfrissebb cikket, a szívem mintha megállt volna egy pillanatra. Félve kattintottam rá a címre, s csiga lassúsággal olvasni kezdtem.

Zayn Malik és Perrie Edwards, zűr van  paradicsomban?

Minap Zaynt egy ismeretlen lánnyal kaptuk lencsevégre. A fiatal srácot London egyik eldugottabb utcájában láttuk, ahogy épp kisegített egy szőke szépséget a kocsiból, később pedig kéz a kézben sétáltak be egy házba. A lány kiléte felől egyenlőre semmit nem tudni, de sokan nyilatkozták, hogy látták már együtt a két fiatalt máskor is. Perrie és Zayn rég jelentek meg nyilvánosan együtt, s még a lányuk, Hannah óvodája előtt se láttuk őket közösen. Próbáltuk Perriet is elérni, de a Little Mix énekese napok óta nem hagyta el a házat. Vajon tényleg akkora a baj, mint gondoljuk?

Tátott szájjal olvastam el újra és újra a rövidke cikket, és néztem végig a képeket, melyen Zayn és egy hozzám hasonlóan szőke lány szerepelt. A szívem darabokra tört, de még mindig győzködtem magam azzal, hogy ez az egész nem igaz. Újra megvizsgáltam a képet, s próbáltam rájönni, hogy melyik környéken lehet a ház, ahol elméletileg a szőke lánnyal tartózkodik. Amint felmértem a terepet, s nagyjából beazonosítottam a környéket,  meggondolatlanul a kocsiba ültem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Zayn tényleg megcsal e.

Kérdések:

Szerintetek mit fog látni Perrie, amint oda ér Zayn házához?

Ha tegyük fel, Perrie meglátná Zessát együtt, ők hogy magyaráznák ki magukat ebből szerintetek? c:


2015. november 13., péntek

13. fejezet

Heyho! c:
Az új album örömére, meghoztam az új részt:3
Nem lett a leghosszabb, viszont én nagyon szerettem írni c:
Kérlek titeket, hagyjatok magatok után nyomot, komment formájában, de plusz feliratkozóknak is nagyon örülnék c:
Jó olvasást!
                                                                                                                 All the love, xx


Zayn Malik


" Most, mikor ennyi szörnyűség történt, esik csak le, hogy mennyire sokat jelent Ő számomra. "

Egész nap furcsa érzésem volt. Valahogy éreztem, hogy baj történt, de nem tudtam volna őszintén megmondani, hogy mi, és azt sem, hogy kivel. Legelső félelmem persze Hannah volt, de miután őt sikeresen haza szállítottam az óviból, ez a veszély eltűnt. Perrie egész nap otthon volt, így miatta nem nagyon aggódtam. Második félelmem alapból a családom lett volna, de miután telefonon ők is megnyugtattak, hogy semmi baj nincs otthon, valahogy csak Tessa - ra tudtam gondolni. Órák óta arra vártam már, hogy végre leléphessek otthonról, és megbizonyosodjak arról, hogy Tessa is épségben van. Így most teljes izgalommal és idegességgel hajtottam a háza felé, és az egész nap kísértő rossz érzés, egyre jobban hatalma alá tuszkolt. Nyugtalanul fordultam be az utcába, és elnyíltak a szemeim, ahogy észrevettem az utca közepén szirénázó tűzoltó autót. Istenem, csak add, hogy nem Tessaval történt valami! Kívánságom viszont nem vált be, hisz a kocsi pontosan Tessa háza előtt állt. Kétségbeesetten pattantam ki a kocsiból, miközben idegesen újra és újra a hajamat turkáltam, és alsó ajkam harapdáltam.
- Elnézést, Uram! Mi történt? - szóltam az egyik tűzoltó után, aki éppen a kocsiból szállt ki. Rám nézett, végigmért, és biztos vagyok benne, hogy fel is ismert, de szerencsére nem kérdezett semmit a kilétemről.
- A házban lakó valószínűleg elfelejtette, lekapcsolni a tűzhelyet. A házban nem találtunk se holttestet, csak egy kloroformos rongydarabot. Ebből arra következtettünk, hogy a hölgyet elrabolták, de ez az ügy már a rendőrségé. Közeli ismerőse volt esetleg a hölgynek? - kérdezte, én pedig csak bólintottam. Még mindig az elöbb hallottak hatása alatt voltam, egyszerűen túl sok volt ez egyszerre. A düh hirtelen járta át a testem, ahogy kezdtem komolyabban felfogni, hogy mit is mondott az úr. Tessat elrabolták?! De hisz... Ki tudna ártani egy olyan csodás lánynak, mint amilyen Ő?  Minden erőmet összeszedtem, és megpróbáltam emlékezni arra, hogy Tessa említette e, hogy valakivel rossz kapcsolatot ápolt. A leégett házát néztem, az össze - vissza rohangáló tűzoltókat, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez komolyan megtörténhet. Pont velünk... Idegesen a hajamba túrtam, úgy éreztem, szinte bele őrülök a tehetetlenségbe, miközben kitudja, vele mit csinálnak. Szinte azonnal Tessa múltja jutott eszembe, és ahogy az árvaházban bántak vele. Az a Travis egyszerűen beteg ember, és biztos vagyok benne, hogy ha egyszer találkoznék vele, addig verném, amíg ő is át nem érzi azt, amit Tessa éveken keresztül elviselt. A villanykörte, akár a filmekben, felvillant a fejem fölött, és a szemeim elnyíltak a felismeréstől. Travisnál van!

Idegesen viharoztam be az árvaház ajtaján. Két óra. Ennyi időbe telt megtalálnom ezt a mocskos helyet, de ha Tessa tényleg itt van, akkor megérte, ebben biztos vagyok. 
- Elnézést! - szólítottam le a felém jövő nővért, megpróbáltam minél kevésbé belesűríteni az idegességem a hangomba. Hamis mosolyt helyeztem el az arcomra, ám az előttem álló fiatal nő, még ettől is fülig pirult.
- Mit szeretne, uram? - mosolygott rám, és zavartan csavargatni kezdte barna haját. Magamban szemet forgattam, és kicsit szórakozva néztem a nő zavarát, de amint újra Tessara gondoltam, a szórakozottságom eltűnt.
- Travis Morgant keresem. Esetleg tudna szólni neki, hogy Zayn Malik keresi? - mosolyogtam rá féloldalasan, mire ő zavartan bólintott. 
- Persze, azonnal szólok neki.  - dadogott, majd kis vékony lábaival eliszkolt a szemem elől. Pár perc múlva egy undorító, duci ember jelent meg az egyik ajtó mögül. Lenézően végigvezettem rajta a tekintetem, és gondolom ezt észrevehette, hisz szinte azonnal kiszúrt. Vonásai megfeszültek, amint meglátott, nekem pedig óriási önuralomra volt szükségem, hogy ne verjem ki belőle még a szart is.
- Mr. Malik! Micsoda meglepetés! Csak nem egy gyereket szeretne örökbe fogadni? -mosolygott rám, amitől kivillantak sárga fogai. Felvontam a szemöldököm, biztos voltam benne, hogy tudja, mi közöm van Tessahoz, és ezt a hamis vigyora is elárulta.-
- Kicsit személyesebb ügy miatt szeretnék beszélni önnel. - sziszegtem fogaim között, kezeim ökölbe szorítottam, és ezt láthatólag ő is észrevette. - Hol van?
- Már megbocsáss, de ki is? - vonta föl fél szemöldökét, és olyan idegesítő vigyorral nézett rám, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.
- Tessa. Tudom, hogy nálad van. Ha nem mondod meg hol van, akkor is megtalálom. De, ha tettél vele valamit... - húztam össze a szemem, és a pillantásomból csak úgy sugárzott a düh. Nyíltan látható volt rajta, hogy elönti a feszültség, de próbálta tartani magabiztosságát.
- Nem fogom elmondani, hogy hol van. - vicsorgott, én pedig komolyan azt hittem, ennél dühösebb már nem is lehetnék.
- Hát jó, te akartad. - morogtam az orrom alatt, majd félre lökve őt, ahhoz az ajtóhoz igyekeztem, ahonnan ő lépett ki előbb.

Tessa Smith

- Nathaniel, kérlek... - zokogtam. Sok ember nem tudja, mennyire is fájdalmas lehet, ha olyat kérnek tőled, amibe tudod, hogy belepusztulhatsz. Nathaniel kérése is ilyen volt. Elhagyni Zaynt egyenlő lett volna a halállal. Hiszen mellette kezdtem el igazán élni, ő az, aki felvidította a napjaim. A kapcsolatom vele titkos  volt, és rejtélyes, viszont annál romantikusabb. És ez így volt tökéletes. Emlékszem, mennyire elleneztem ezt az elején. Féltem a lebukástól, féltem, hogy tönkre tehetek egy boldog házasságot. Most viszont, óriási örömmel telt el, hogy belementem. Így megismerhettem az igazi Zaynt, és ezzel együtt a világ egyik szebb oldalát is láthattam. Zayn olyan volt számomra, mint a drog. Boldogabb lettem tőle, feldobta a napjaim, és a függője lettem. 
- Mire kérsz, hercegnőm? - suttogta, és közelebb hajolt, mintha valami bizalmas dolgot akarna súgni.. A zokogás fojtogatott, a szívem darabkákra tört. Szabadság vagy szerelem?
- Nem lehetsz ilyen kegyetlen. - dadogtam, miközben kérlelően tekintettem Nathanielre. Szemében mintha csalódottságot, fájdalmat, és szomorúságot is feltudtam volna fedezni. Arca viszont kifejezéstelen maradt, végig maga elé bámult.
- Sajnálom, Tessa. Döntened kell. - mély hangja kegyetlenül csapott a levegőbe, és zokogásom erősödött. Nem, nem nem, és nem! Zaynt nem veszíthetem el... Tudatlanul kezdtem el rángatni a kötélbe bújtatott csuklóim, kiakartam szabadulni. Valamiért, úgy éreztem, hogy ez még rosszabb, mint mikor Travis bántott fizikailag. Most a szívem tört össze, és ezt a fájdalmat egyszerűen nem tudom elviselni. Zayn! Vajon vele mi lehet? Jól van? A tudat, hogy ezt talán sose tudhatom meg, felemésztett, és marcangolt belülről.
- Travis, még egy esélyt adok, és ajánlom, hogy élj vele! Hol az istenbe van Tessa? - hallottam meg Zayn dühtől fűtött hangját, de azt hittem, csak képzelődök. Mikor azonban Nathaniel idegesen felpattant a helyéről, és az ajtóhoz rohant, a remény szikrája fellebbent bennem. Pár pillanat múlva már csak az ajtóban álló dühös és csapzott, de egyben rohadt Zayn létezett számomra, és nem is figyeltem arra, hogy Travis és Nathaniel száját miféle káromkodások hagyják el.
- Zayn... - suttogtam, ő pedig azonnal felém rohant. Hosszú, fekete csőfarmerbe bújtatott lábaival pár perc múlva már a földön térdelt, és mellkasára vont. A sírás újra fojtogatott, és alig vártam, hogy végre kiszabadítsa a kezeim, és én is magamhoz szoríthassam. A megkönnyebbülés átjárta a testem, és elfeledtem minden rosszat. Itt voltam, a karjaiba, miközben ő gyengéden csitítgatott, és úgy éreztem, bármi rossz is történik ezután, vele képes vagyok elviselni.

Kérdések:

Szerintetek mi lesz most Zaynnel és Tessaval, valamint Nath -al és Travissal?

Vajon Perrie, és esetleg a média tudomást szerez majd Zayn kis mentő akciójáról? És, ha igen, mik lesznek a reakciók szerintetek? Mit fog gondolni a sajtó, illetve Pezz?





2015. november 6., péntek

Díj #9

Heyho c:
Még nem résszel érkeztem, hanem egy újabb díjjal, amit nagyon nagyon köszönök  Eva Hunter - nek:3


Szabályok:
  • Köszönd meg a díjat
  • Írj magadról 10 dolgot
  • Válaszolj 10 kérdésre
  • Tégy fel 10 kérdést
  • Küld tovább 10 embernek
10 dolog magamról:
  • Szerelmes vagyok az AHS ötödik évadjába.
  • Imádom az elmebeteg dolgokat. Lehet az film, történet, bármi, imádom.
  • Szeretek rajzolni, de egyáltalán nem tudok.:D
  • Két hete tönkrement a telefonom, és azóta konkrétan szenvedek nélküle. :(
  • Nagyon szeretnék megtanulni szerkeszteni, de egyszerűen béna vagyok hozzá.:D
  • A legjobb barátnőmnek írtam, hogy segítsen összeszedni magamról 10 dolgot.:D
  • Nem szeretem a fantasy blogokat, könyveket, filmeket.
  • Bármennyire is alap film, még egyszer se láttam a Titanicot.:D
  • Nagyon nem szeretem az osztálytársaim(persze, vannak kivételek) és rettentően várom, hogy leteljen ez a másfél év és búcsút vegyek tőlük.
  • Még sehol sem tartok az új résszel, pedig most lenne időm írni, de túl lusta vagyok.:D
10 válaszom:
  • Hol dolgoznál legszívesebben? Milyen szakmában? Újságíró:3
  • Hiszel az ufókba? Igen:D
  • Melyik az a szám amelyiket szinte mindennap hallgatsz és sosem unod meg? Minden One Direction és Shawn Mendes szám ide tartozik, de ha ki kellene emelnem egyet, akkor az a One Direction - Spaces.
  • Mit szeretnél elérni az életbe? A buszt. (polyén pls:D)
  • Ütöttél már meg valakit? Jogos, vagy jogtalan? Ha jogtalan, akkor utána bocsánatot kértél? Volt egy nagyon verekedős korszakom, amikor akárki beszólt a fiúk közül, bevertem neki egyet. Azóta szerencsére már leszoktam erről, de az biztos, hogy abban az időben a fiúk sose piszkáltak:DDD
  • Mit jelent neked a nyugodt, gondtalan élet? Húúúúú. Nem tudom. Ezen még nem gondolkoztam. De az biztos, hogy a nyugodt életembe nem férhetne bele a tanulás, és a suli sem.:D
  • Melyik volt az a könyv, amit elsőnek a kezedbe vettél? Miről szólt? Leiner Laura Szent Johanna Gimije. Szerintem mindenki ismeri nagyjából, nem igazán kell elmondanom, hogy miről szólt.:D
  • Fejezd be a mondatot! Mi lett volna, ha...? Két órát gondolkoztam ezen. Ráírtam kb négy barátnőmre, és egyik se tudott segíteni, Szóval, ha nem nagy baj ezt a kérdést passzolom:DD
  • Volt/Van példaképed? Ki volt az? Zayn Malik, Liam Payne, Demi Lovato.
  • Ha kérdezhetnél egy dolgot az Élettől amire neki őszintén kell válaszolni, akkor mit kérdeznél tőle? Hmm. Ez is egy nagyon nehéz kérdés.:D Talán, megkérdezném tőle, hogy miért lettem ilyen elcseszett. Vagy igazából idk.:D
10 kérdésem:

  • Van valaki, aki támogat az írásban?
  • Szoktál sorozatokat  nézni? Ha igen, van kedvenced?
  • Van olyan hely, ahová mindenféleképpen szeretnél eljutni?
  • Mióta írsz?
  • Volt már olyan esemény/dolog, ami megváltoztatta az életed?
  • Szoktál akár magyar, akár külföldi videósokat nézni?
  • Mi a kedvenc országod, kultúrád?
  • Mi az, amire nagyon vágysz?
  • Hiszel a fiú-lány barátságba?
  • Befolyásolnak téged az írásban azok a könyvek/blogok amiket olvasol?

Akiknek küldöm:


2015. november 2., hétfő

12. fejezet

Heyho virágocskák c:
Extra rövid, viszont annál esemény dúsabb részt hoztam nektek c:
Kiváncsi vagyok a véleményekre, szóval tessék kommentelni! c:
A részek mostantól megint hetente, két hetente fognak jönni, de ha néha tudom előbb hozni, akkor ugye előbb is becsúszhatnak!
Feliratkozni és kommentelni ér! c:
Jó olvasást!:3
                                                                
                                                                                                          xx, Aurora



Nathaniel Morgan:



"Bármennyire is ciki, félek az apámtól. Őszintén szeretem Tessat, és nem akarom ezt tenni vele. De vagy megteszem, vagy meghalok."

Kissé félve léptem be apám irodájának az ajtaján. Mint mindig, a lába az asztalon, ő a székben félig elhelyezkedve feküdt, és újra meg újra szívta el a cigiket. 
- Elhoztad? - nézett rám keményen, én pedig előre rettegtem attól, hogy mit tesz velem, ha azt mondom, nem.
- Nem tudtam. Nála volt a pasija. - dadogtam, miközben idegesen a hajamba túrtam. Nem akartam, hogy megint megverjen. A szék nyikorogni kezdett, ebből pedig arra következtettem, hogy felállt. Amennyire csak tudtam, összehúztam a testem, ezzel is védve magam valamennyire a rám váró ütésektől. Percek teltek el, az ütéseket viszont nem éreztem, így félve felpillantottam. A mellettem lévő falnak dőlt, miközben engem nézett, és lassan fújta ki ajkán a füstöt. Megremegtem.
- Menj el, most, és hozd ide nekem. - lépett egyet közelebb, mire én újra összehúztam magam. - Egy kibaszott esélyed van, Nathaniel. Különben te is, és ő is meghal. - sziszegte fogai között, majd az arcomba fújta a füstöt. Jobb kezét emelte, és egy erős ütést mért az arcomra. Fájdalmasan felszisszentem, és a fejem automatikusan fordítottam oldalra. - Megértetted? - vonta fel fél szemöldökét, én pedig egy bólintással jeleztem a válaszom.

Egy mosoly húzódott ajkaimra, ahogy megláttam az ajtót nyitó Tessa - t. Haját egy laza kontyba fogta, ahogy mindig is tette, mikor itthon volt. Egy túlméretezett póló takarta felsőtestét, és a combja felét, hosszú szempillái alól pedig unottan nézett rám.
- Már meg sem lepődök, hogy itt látlak, Nathaniel. - mondta flegmán, a nevemet egy kis éllel megnyomva. Elfintorodtam, de közben a szívem darabokra tört. A kurva életbe is, rettenetesen szeretem! És a tudat, hogy párpercen belül eszméletlenül fog feküdni a kocsimban, iszonyatosan bánt. De nem tehetek mást.
- Hercegnőm, kérlek beszéljük meg. - néztem rá könyörögve. Legszívesebben most ugyanezt tenném, hátsó szándék nélkül, amíg vissza nem fogad,  de erre semmi esély. Egyrészt, mert ő már tovább lépett, másrészt, mert nemsokára még jobban gyűlölni fog, mint eddig.
- Kibaszottul ne hívj hercegnőmnek. - csattant fel idegesen, én pedig csak szótlanul közelebb léptem. Értetlenül tekintett rám, még akkor is, mikor a rongydarabot előhúztam a zsebemből. Gyorsan, mielőtt kérdezősködni kezdett volna, az arcába nyomtam, pár pillanat múlva pedig eszmélet vesztve feküdt a karjaim között.


Tessa Smith

Fáradtan hunyorogva néztem körbe a helyen, ahol voltam. Ösztönösen mozdítottam volna a kezem, hogy nyújtózkodjak, mikor észrevettem, hogy ez az őket fogva tartó kötéltől nem lehetséges. Értetlenül  ráncoltam a szemöldököm, és már épp segítséget hívtam volna, mikor rájöttem, hogy a számon ragasztó van. Magamban szitkozódtam, miközben jobban felmértem a helyet. Ismerős volt, talán túlságosan is.
- Tessa, drágám, milyen rég találkoztunk. - összerezzentem a váratlan hangra, amit ezer közül is felismernék. Travis. Felé fordítottam a fejem, és arcom egy undorodó grimaszba rándult. Semmit nem változott, öt év alatt. Vigyora alól kivillant az undorítóan sárga foga, miközben közelebb lépett. Egy mozdulattal lerántotta számról a ragasztót, mire én felordítottam. Ajkát még szélesebb mosolyra húzta, én pedig lenézően mértem végig. - Tudod, élvezet lesz megint játszani veled. - suttogta, miközben végig simított fedetlen combjaimon. Szájából áradt a cigaretta szag, amitől újra undor fogott el, de Zayn is eszembe jutott. Vajon hogy van? Mi történt közte és Perrie közt? Vajon ő gondol rám? Gondolatban fejbe kólintottam magam, és emlékeztettem arra az agyam, hogy most nincs éppen itt az ideje, hogy ezeken gondolkodjak, bármennyire is szeretnék.
- Ne hidd, hogy sokáig maradok. - sziszegtem idegesen, miközben rángatni kezdtem a kezem, hátha sikerül kiszabadulnom a kötelek fogságából. Azok viszont erősen szorítottak, szinte már belevájtak a bőrömbe.
- Ne legyél benne olyan biztos. - kacsintott, ettől a tettétől pedig valamiért újra felszínre törtek a régi emlékeim.

Visszaemlékezés

- Ne, kérlek ne tegye ezt velem. - zokogtam keservesen, miközben az erős férfi karjai között rángatóztam.Elvigyorodott, miközben megszabadított a felsőtestemet takaró pólótól. Az eddiginél jobban feltört belőlem a zokogás, és tehetetlenül hagytam, hogy az apró szoknyám is lekerüljön rólam.
- Hány éves is vagy, Tessa? - pillantott le rám, miközben ajkait nyalva végig vezette rajtam a tekintetét. Kirázott a hideg, -természetesen rossz értelemben- és remegő hangon válaszoltam.
- Tíz. - nyögtem ki nagy nehezen. Kezét végig simította egész testemen, majd újra rám nézett.
- Ahhoz képest nem is rossz. - kacsintott, miközben letépte rólam a bugyim. Felsikítottam, még kezemet ösztönösen kaptam magam elé, lábam pedig előre lendítettem. Arca fájdalmas fintorba torzult, és összerogyott az ölében ért fájdalomtó, én pedig menekülni kezdtem. Felszedtem a földön heverő ruháim, és már épp indultam volna ki, mikor hátulról visszarántott. Földre estem, koponyám nagyot koppant a padlón, de őt ezt nem zavarta, teljesen nyugodtan mért egy ütést az arcomra.
- Ezért megfizetsz, ribanc. - sziszegte fogai között, miközben én felüvöltöttem és az ütéstől oldalra fordítottam a fejem.

Visszaemlékezés vége

Mire a régi emlékkép kitódult a fejemből, már egyedül voltam a szobában, és a könnyek óvatosan végig csúsztak az arcomon. Reflex szerűen kaptam volna oda a kezem, csak hát ugye ez nem volt lehetséges a helyzetemben. Így hagytam, hogy a kósza cseppek ajkaimnál véget érjenek. Az ajtó nyitódott, én pedig felvont szemöldökkel vártam, hogy Travis belépjen, de helyette egy másik kéretlen személy jött.
- Látni se akarlak. - néztem dühösen az ajtón belépő Nathanielre, és őszintén meglepett az arcán lévő szomorúság és fájdalom.
- Sajnálom. Tényleg. Én nem így akartam... - kezdte, de én azonnal félbeszakítottam. Csalódtam benne, rettenetesen. Megcsalt, átvert, majd visszahozott ide, miközben ő tudja talán a legjobban, hogy mennyi fájdalmat kellett elviselnem itt.
- Megtetted. Ez a lényeg. - mondtam, majd tekintetem a földre szegeztem, és újra Zayn felé terelődtek a gondolataim. Vajon keresett már? Hiányzok neki? Egyáltalán ő, hogy van?
- Segítek kijutni innen. - suttogta Nathaniel, é pedig értetlenül, és összeráncolt szemöldökkel méregettem.
- Miért tennéd?
- Mert bánom, amit tettem. Viszont lenne egy feltételem. - mondta, majd közelebb csúszott hozzám, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Megforgattam íriszeim, majd türelmetlenül vártam, hogy kinyögje a kérését. - Hagyd el Zaynt. - követelte, én pedig kitágult pupillákkal, meglepetten néztem fel rá.

Kérdések:

Szerintetek mi lesz Tessa válasza?

Mi a véleményetek, ha nemet mondd Tessa, akkor, hogy fog kiszabadulni?


2015. október 30., péntek

11. fejezet

Hey!:)
Köszönöm az előző részhez érkezett öt kommentet, imádlak titeket!:)
A rész nekem megint rövidnek tünik, de a Word szerint ég mindig ugyanakkora, mint az eddigiek, szóval...:"D
Ezenfelül, életem egyik legrosszabb írománya. A Zayn szemszög még oké, de Hannah - é valami borzasztó...
Nézzétek el nekem, most írta elsőnek gyerekszemszöget:')
Azért örülnék pár véleménynek most is:)
Jó olvasást!
                                                                                                                                    
                                                                                                                            xx, Aurora





Zayn Malik


"Három nő van az életemben; a lányom, a szeretőm, és a feleségem. És egyszerűen felemészt a tudat, hogy az egyikőjüket el kell engednem."

- Maradsz éjszakára? - tekintett fel rám Tessa, szerény mosollyal az arcán. Elmosolyodtam, miközben lassan bólintottam. Nem kéne itt maradnom, hisz Perrie már így is kivan akadva, hogy túl sokat dolgozok, legalábbis ő azt hiszi, hogy dolgozok. De egyszerűen nem tudok ellenálni Tessanak, az édes mosolyának, és a gyönyörűen csillogó kék szemeinek. Egy újabb puszit nyomtam ajkaira, amitől ő elpirulva hajtotta le a fejét. Istenem, de aranyos! - Perrie mit fog szólni, hogy megint nem mész haza? - kérdezte halkan, suttogva. Tekintete meggyötört, szomorú. Tudom, hogy megviseli ez az egész bujdosás, a titkos kapcsolat, és én próbálok minél hamarabb dűlőre jutni, de nem olyan könnyű dolog ez. Érdes tenyeremet Tessa arcához simítottam, és rámosolyogtam.
- Megoldom. - suttogtam, majd egy puszit nyomtam a hajába. Elmosolyodott, amitől apró gödröcskéi megjelentek, de láttam a szemében, hogy még mindig kételyei vannak.
- Hogy hányszor hallottam ezt tőled az utóbbi időben. - forgatta meg a szemét, és huncutul rám vigyorgott. Felnevettem, és őszintén örültem annak, hogy habár nem is örökre de Tessa igazi éne kezd visszatérni. Felpipiskedett hozzám, és lassan megcsókolt, miközben ujjait a hajamba vezette, és kissé meghúzta a tincseket. Belenyöszörögtem a csókunkba - ezzel egy elégedett vigyort kiváltva Tessaból - majd átkaroltam a derekát, és még közelebb húztam magamhoz.
- Tudod, imádok itt kint állni veled a sötétben, úgy, hogy csak a lámpák fénye világít, de mivel elcsórtad a kabátom, így szétfagyok. - jelentettem ki, ezzel megtörve az előbbi pillanat varázsát. Tessa cseppet sem nőiesen felröhögött, majd kutatni kezdett a táskájában.
- Egyébként. - fordult hátra, miközben a keze még mindig a táskában matatott. - Már nem fázok, szóval vissza adnám a kabátod, de imádom, hogy Zayn illata van. - pirult el, mire én kuncogva átöleltem.
- Ez cuki volt. - nevettem fel, miközben beléptem mögötte a házban, és halkan becsuktam magam után az ajtót.
- És igaz. - vágta rá, majd mindketten felnevettünk. Lebigyesztett ajkakkal vette le a kabátom, én pedig újra csak azon kaptam magam, hogy azon gondolkozom; hogy lehet ilyen gyönyörű, kedves, és aranyos?

- Már mész is? - nyögte ki fáradtan, kora reggel, mikor épp indulni készültem. Próbáltam minél halkabban összekészülődni, nem volt szándékomban felkelteni őt, de így, hogy felébredt, visszaszaladtam és lágyan megcsókoltam. Ajkunk fáradtan mozgott, egyikőnk sem volt még igazán fitt.
- Muszáj. Otthon akarok lenni, mielőtt Perrie felkel. - mondtam, miközben a feje mellett támaszkodva, egy újabb csókot leheltem ajkaira.
- Majd írj, hogy mennyire akadt ki, és, hogy mikor találkozhatunk újra, jó? - dünnyögte, már fél álomba, én pedig kuncogva bólintottam.
- Jó. - mondtam, bár ő már aludt. Még egy utolsó csókot nyomtam a homlokára, majd miután elsuttogtam, hogy 'Jó éjszakát', elindultam hazafelé. 

Hannah Malik:

Nyújtózkodva sétáltam le a lépcsőn, aminek az aljáról óriási hangzavar hallatszódott. Anyuci és apuci megint veszekedtek.
- Elegem van,. hogy mostanában mindig az éjszaka közepén, vagy reggel érsz haza! Ez így nem mehet tovább, Zayn! - hallottam meg anyukám sírástól fojtott hangját. Ajkaim szomorúan lekonyultak. Nem akarom, hogy anyuci sírjon. A plüss macimat szorongatva léptem be a nappaliba, mire mindketten elhalkultak. Apu szinte rögtön felém szaladt, én pedig karjaimat kinyújtva vártam, hogy az ölébe vegyen.
- Miért veszekedtek? - hangom halk volt, és vékony, már én is a sírás szélén álltam. Gyűlöltem, ha veszekednek. Apuci mellkasába fúrtam a fejem, ő pedig nyugtatóan a hátamra simította a kezét.
- A nagyok dolga. - suttogta, én pedig csak bólintottam, habár eléggé idegesített, hogy mostanában mindenre csak azt kapom válaszul, hogy; "majd, ha nagy leszel megtudod" vagy " majd, ha felnősz megérted". De hát én már nagy vagyok!
- Mit kérsz reggelire, hercegnő? - kérdezte egy mosollyal az arcán anyuci, miközben egy puszit nyomott az arcomra.
- Csokis müzlit. - vigyorogtam, mire a anyu felkuncogott, majd kiment a konyhába.
- Na, mit nézünk? - kérdezte apa, majd velem az ölében elfeküdt a kanapén.
- SpongeBob! - kiáltottam fel, és szorosan átöleltem Maci úrat. (Írói megj: Nem tudtam jobb nevet kitalálni a plüssnek, bocsánatxdd)
- Mindenki kész? - nézett rám vicces arckifejezéssel apu, mikor elkezdődött a kedvenc mesém, én pedig kinevettem.
- Igenis kapitány! - kiáltottam, apuci pedig nevetve fojtatta a főcim dalt.

- Apuci! Kész vagyok, mehetünk az óviba! - kiabáltam, de válasz nem érkezett. Vártam egy picit, és már épp indultam volna, megkeresni aput, mikor valaki hirtelen felemelt.
- Menjünk! - vigyorgott, és a vállán cipelt kifelé.
- Tegyél le! - hisztiztem, de neki esze ágában se volt teljesíteni a kérésem. - Apuci, tegyél már le! 
- Igen is hercegnő! - húzta ki magát, és a kezét a homlokára emelte, majd letett. Nevetve szálltam be a kocsiba, a hercegnős táskámat szorongatva. Sokáig csak csendben voltunk, apu halkan dúdolta a rádióból szóló zenéket, én pedig a babáimmal játszottam.
- Apu, kérdezhetek valamit? - pillantottam rá a legaranyosabb arcommal, mikor leparkolt az óvóda elött. Bólintott, majd rám mosolygott, és az ölébe ültetett. Átkaroltam a nyakát, és a lábaimat felhúztam. - Hol voltál éjszaka? 
- Hát... Tudod... Dolgoztam. - mondta dadogva, én pedig csak csúnyán néztem rá.
- Nekem nem tudsz hazudni. - húztam ki magam büszkén, mire ő elmosolyodott. - Tessanál voltál?  - kérdeztem, és rá mosolyogtam. Mindennél jobban szeretem anyucit, és apucit. De tudom, hogy apuci már nagyon nem boldog anyu mellett. Mindig későn jár haza, és nagyon sokat veszekednek. És ettől nagyon szomorú leszek, de megértem, ha már nem boldogok.
- Nála voltam. - bólintott, majd sóhajtott egyet. - Elmondod, anyucinak? - simogatta meg a hajam, és egy puszit adott.
- Nem. - ráztam meg a fejem, majd apu mellkasába bújtam, és halkan szipogni kezdtem.
- Ugye, ha elváltok anyával, engem nem hagysz el? - sírtam, és láttam, hogy apuci is könnyezik.
- Figyelj, hercegnő. - emelte fel a fejem, és letörölte a könnyeim. - Ha kényszerítenének se hagynálak el. Te vagy a legfontosabb személy az életemben, és semmi pénzért nem válnék el tőled. Te az én picinyem maradsz örökre. - suttogta, és ő is sírni kezdett. Átöleltem a Maci úrat, majd aput is.
- Apuci, ne sírj, a férfiak nem sírnak! - mondtam, ő pedig felnevetett.
- Nagyon szeretlek, ugye tudod? - adott egy puszit az arcomra, és még szorosabban ölelt.
- Én is nagyon szeretlek, apuci. - suttogtam, és én is egy puszit nyomtam az arcára.

Kérdések:

 Mi a véleményetek Hannah gondolkozásáról? Mármint, abban, ahogy hozzááll ehhez az egész Tessa - Perrie - Zayn ügyhöz?:)

Mennyire tetszett nektek a Hannah szemszög? (Jó, tudom, hogy borzasztó, megminden, de nem tudta mást kérdezni:"D)

2015. október 27., kedd

10. fejezet

Hey!:)
Meg is hoztam az új részt, ami teljes mértékben Zessaból áll!:)
Unalas, sablonos, töltelék rész, ráadásul nem is a leghosszabb, tudom, és sajnálom... De ennyi telt tőlem!:)
Kérlek titeket, kommenteljetek, mert mostanában egyre kevesebb a visszajelzés, így pedig nem tudom, érdekel e még titeket a sztori.
Jó olvasást, és ne felejtsetek el kommentelni!:)
                                                                                                             Millió puszi, Aurora




Tessa Smith


" Romantikus volt, vicces, és szabad. Azt hiszem, végre megismerhettem az igazi Zaynt. "

Idegesen a hajamba túrtam, miközben újra végig néztem magamon. Megforgattam a szemem, kinézetem láttán, és már épp indultam volna újra átöltözni, mikor csöngettek. Az órára vezettem a tekintetem, ami kereken délután 3 órát mutatott. Baszki! Mérlegeltem a lehetőségeim. Most vagy lemegyek, ajtót nyitok, és borzasztó ruhában egyek el, vagy megvárakoztatom Zaynt, és átöltözöm. Természetesen, a második mellett döntöttem. Tanácstalanul álltam a szekrényem elött, és csak úgy kapkodtam a szemem a ruhák között. Zayn már abbahagyta a csengetést, így félő volt, hogy elment. 
- Gondoltam, hogy valami ilyesmi problémával küszködsz. - nevetett fel az ajtóban, miközben végig mutatott a szobán, ahol mindenhol ruhák voltak. Felsikítottam, annyira megijedtem a váratlan hangtól, de ő csak továbbra is nevetett.
- Nem tudok mit felvenni. - kezdtem el toporzékolni, és segítségkérően néztem rá. - Egyáltalán, mit kéne felvennem? Nem árultad el, hogy hova megyünk, és így elég nehéz öltözködni.- hadartam, Zayn pedig csak szemtelenül mosolyogva nézett rám.
- Babe, nem kell kiöltöznöd, csak vegyél fel valamit. - röhögött fel, majd a szekrényemhez lépett, hogy kiválasszon nekem valamit. Pár másodperc múlva, a kezembe nyomott, egy egyszerű szürke toppot, ahhoz egy színes dzsekit, egy világoskék, térdénél szakadt nadrágot, és a fekete bakancsom. Elképedve bámultam a kezembe tartott ruhadarabokat, majd dühösen bevonultam a fürdőbe átöltözni, de még hallottam, ahogy Zayn jól kinevet.

-  Ott vagyunk már?! - kérdeztem meg az elmúlt egy órában századszorra, Zayn pedig láthatóan már a haját tépte tőlem.
- Még mindig nem. - forgatta meg a szemeit, én pedig felkuncogtam.
- Azért igazán elárulhatnád hova megyünk. - bigyesztettem le az ajkaim, és bociszemeimet Zayn - re meresztettem. Egy másodpercre rá pillantott, elmosolyodott, de tudtam, még így sincs nyert ügyem.
- Nézhetsz rám bármilyen cukin, akkor sem árulom el. - mondta, miközben rám villantott egy szívdöglesztő mosolyt.
- Szóval cuki vagyok? - vontam fel fél szemöldököm, és ajkaimba harapva próbáltam visszafogni a vigyorom
- Megfogtad a lényeget. - kuncogott fel, majd tenyerét a combomra simította, és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.  Elmosolyodtam, majd az ablakfelé fordulva kezdtem el gondolkozni az élet nagy dolgain. Mikor ezt is meguntam, a tájat kezdtem el figyelni, ami közel sem volt ismerős. Sokáig egy poros úton halattunk, majd egy erdőszéléhez értünk, ahol Zayn meg is állt.
- Na jó, kezdek félni. Ugye nem vagy baltás gyilkos? - kérdeztem tetetett ijedtséggel, mire Zayn hitetlenül felnevetett.
- Lebuktam. - bigyesztette le az ajkait, majd komoly arckifejezéssel, drámaian közelített felém.  Kezeit felém nyújtotta, én pedig sikítva rohantam el tőle. Hosszú lábaival hamar utolért, s kezeit derekamra simította, majd őrületesen csikizni kezdett. Konkrétan vonaglottam a karjai között, karjaimat és lábaimat sikítva dobálva össze - vissza. Nos, igen. Kicsit talán nagyon csikis vagyok.
- Zayn. Hagyd abba, kérlek. - nyögtem, ő pedig győztesen elvigyorodott, majd abbahagyta a kínzásom. - Csak mert ilyen szépen kérted. - kacsintott rám játékosan, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

- De most komolyan... Miért jöttünk egy erdőbe? - ráncoltam össze a szemöldököm értetlenül, miközben fél testemmel Zayn felé fordultam.
- Majd meglátod. - nevetett fel, és elvette tenyerét a derekamról, majd összefűzte ujjait az enyémekkel. Felemelte összekulcsolt kezeinket, majd egy puszit nyomott az én kezemre, amitől én fülig elpirultam, és zavartan a földet kezdtem el piszkálni a bakancsommal. - Meleged van? Kicsit kipirosodtál. - vigyorgott rám, én viszont csak összeszűkített szemekkel, tetetett dühvel néztem rá. Mosolyogva egy puszit nyomott az arcomra, és áldühös tekintetem ellenére is mosolyogva nézett rám, így végül nekem is ellágyult a pillantásom.
- Mikor érünk már oda? - nyüglődtem, mire Zayn felkuncogott.
- Mindjárt ott vagyunk. De most csukd be a szemed. - parancsolta, mire én megforgattam a szemem, majd lehunytam pilláim. Éreztem, ahogy Zayn a biztonság kedvéért egyik kezével eltakarja a szemeim, majd a másikkal vezetni kezd. Szinte csak párat léptünk, mikor elvette kezét a szemem elől, majd mosolygós hangon megszólalt.
- Kinyithatod. - suttogta a fülembe, én pedig azonnal engedelmeskedtem. A látványtól konkrétan nyitva maradt a szám, amin Zayn jót kuncogott, majd hátulról átölelt, állát a vállamon támasztotta, egyik kezével pedig felnyúlt, és nevetve becsukta a számat.
- Tetszik? - búgta a fülembe, mély, rekedtes hangján, mire én hitetlenül fordultam hátra. 
- Még, hogy tetszik?  Imádom! - válaszoltam mosolyogva, s a nyakába vetettem magam. Ő kezeit a fenekemre csúsztatta, ezzel jelezve, hogy ugorjak, én pedig kézségesen kulcsoltam össze lábaim a derekánál, majd ajkaira tapadtam. Vadul, mosolyogva faltuk egymás ajkait.
- Mi ez a hely egyébként? Hogy bukkantál rá? - érdeklődtem csillogó tekintettel, miközben tekintetem újra és újra végig vezettem a tisztáson. A kisebb tó lágyan csobogott, a nap megvilágította a víz felületét, a színes virágok ellepték a tísztást, és az egész olyan megnyugtató volt. Olyan érzés volt, mintha egy gyönyörű festményt néztem volna. Zayn megfogta a kezem, majd az egyik stégre vezetett.
- Még akkor találtam, mikor Londonba költöztem. - kezdte mosolyogva, én pedig megbűvölve néztem és hallgattam. Fekete haja a szemébe lógott, gyönyörű mogyoróbarna szemei csillogtak, a szokásos szívdöglesztő mosoly pedig ott virított borostás arcán. Nem szokás férfira ilyet mondani, de Ő egyszerűen gyönyörű volt. - Valamiért dühös voltam, már ne is emlékszem miért... A városban kocsikáztam, igazából teljesen a gondolataimba meredve, mikor az erdőszélénél kötöttem ki. Valamiért vonzott az erdő, ezért elindulta befelé... Sokáig csak bolyongtam, de egyszer csak megtaláltam ezt a helyet. Azóta mindig idejárok dalokat írni, vagy rajzolni. Egyszerűen annyira megnyugtató, és gyönyörű ez a hely. Másoknak csak egy egyszerű tisztásnak tünik... De én megláttam a benne lévő szépséget. - mesélte, én pedig meglepően néztem rá. Ez a Zayn eddig teljesen ismeretlen volt számomra. De ha lehetséges, ettől az oldalától csak még jobban beleszerettem.
- Szerintem is csodálatos ez a hely. Egyszerűen... - kerestem a szavakat, de azok mintha most elmenekültek volna előlem.
- Gondoltam, hogy te is így látod majd, ezért is hoztalak el ide. - mosolygott rám, miközben átkarolta a derekam. Mellkasára döntöttem a fejem, és úgy bámultuk közösen a tájat.
- Kiket hoztál még ide? - kérdeztem. Nem tehetek róla, a rossz gondolatok azonnal elöntötték az agyam, és csak arra tudtam gondolni, hogy lehet, hogy Perrie - vel is itt szokott ülni, ugyan így, ugyan ilyen szerelmesen. Sőt, biztos.
- Te vagy az első, akit ide hoztam. - suttogta ajkaimra, majd megcsókolt. A pillangóim vad csapkodásba kezdtek a hasamban szavai hallatán, én pedig csak vigyorogva megcsókoltam. Bárcsak így maradhatna minden. Bárcsak itt maradhatnánk, és Zaynnek nem kéne visszamennie Perriehez. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne...

Kérdések:

Legyen még Zessa rész, vagy a Zerrie - s részeket jobban szeretitek?

Legyen majd egy rész Hannah szemszögéböl is? Szívesen belelátnátok az ő gondolataiba?





2015. október 26., hétfő

Díj #8

Heyho!:)
Nem, egyenlőre nem résszel jöttem, hanem egy újabb díjjal!:) Köszönöm J. Roxananak a Strong c, blog írójának!:)<3





Szabályok:

  • Írd le, hogy kitől kaptad!
  • Írj magadról 10 dolgot!
  • Válaszolj 10 kérdésre!
  • Tegyél fel 10 kérdést!
  • Küldd tovább 10 embernek!
10 dolog rólam:

  • Imádom Shawn Mendest.
  • Két napja láttam a Papírvárosokat.
  • A másik blogomon most lett vége az első évadnak.
  • Már vagy két éve csak kiengedve hordom a hajam, még tesi órákon se nagyon szoktam összefogni:D
  • Szeretnék egy hörcsögöt c:
  • Imádok barátkozni, pedig nagyon félénk vagyok.:D
  • Egyszerűen imádom a Perfect klippjét.:3
  • Mostanában csak Larrys és Zaynes blogokat olvasok, pedig régen konkrétan mindent olvastam.
  • Iszonyatosan vártam már a szünetet.
  • Még tippem sincs, hogy hány részes lesz ez a blog. Úgy tervezem, hogy írom, ameddig van ihletem:D
10 válaszom:

  • Fent vagy wattpadon? Maga a történet nincs, de én igen.
  • Blogokat vagy könyveket szeretsz jobban olvasni? Régen határozottan jobban szerettem a könyveket, de mostmár inkább a blogokért rajongok.
  • Mit szeretsz a legjobban az írásban? Hogy kiadhatom magamból az érzéseim.
  • Van valami amit megváltoztatnál a blogodban? Jelenleg nincs. 
  • Mit tervezel a szünetre? Írást, és a barátnőimmel leszek.
  • Blogspoton kívül még milyen oldalakat szoktál látogatni? Facebook, Wattpad, Tumblr leginkább.
  • Miben próbálnád még ki magad szívesen? Hm, nincs ilyen. Mármin, minden olyan dolgot, amit szívesen csinálnék, azt csinálom is, szóval...:DD
  • Melyik szereplőd áll hozzád a legközelebb? Legtöbbször Tessa, de van mikor Zayn:D
  • Miért pont blogspoton kezdtél el blogolni?  Khm. Uhm. Ööööö. Nem tudom.:"D
  • Van tumblid? Ha igen belinkeled? Van:) http://sz-e-r-e-t-h-e-t-e-t-l-e-n.tumblr.com/
10 kérdésem:
  • Van kedvenc filmed? Ha igen, mi?
  • Mi szokott ihletet adni?
  • Blogokat vagy könyvet olvasol inkább?
  • Honnan jött az ötlet, hogy elkezdj blogolni?
  • Van valaki, aki támogat az írásban?
  • Ha megvalósíthatnád egyetlen egy álmodat, mi lenne az?
  • Melyik szereplőd áll hozzád a legközelebb?
  • Shippelsz valamilyen párost?
  • Van kedvenc blogod? Ha igen, melyik?
  • Van valami ami megváltoztatnál a blogodban?
Emberek akiknek küldöm:




2015. október 23., péntek

9.fejezet

Ahoy virágocskák!
A szünet első napján, gondoltam megleplek titeket egy résszel!:)
Nos... Az eleje kicsit érdekesebb, viszont a vége felé, végre képbe kerülnek a fiúk is!:33
Igazából, nekem kicsit rövidnek tünik, de a Word szerint ugyanannyi szóból áll, mint amennyiből általában szokott:D
Kicsit elszomorított, hogy az előzőhöz csak egy komment jött, de remélem, most megajándékoztok párral!:)
Jó olvasást!:)
                                                                                                                                          All the love, Aurora



Tessa Smith:


"Nem tudom, hogy mi lesz ebből. Nem tudom meddig fog tartani. De az biztos, hogy kiélvezem, amíg csak lehet."


- Ez... nem! Te nem szeretsz engem Zayn. - ráztam meg a fejem még mindig kissé bódultan. - Biztos vagyok benne, hogy csak felkavart az az éjszaka, és azt hiszed szeretsz. De, nem szerethetsz. - suttogtam, meredten magam elé meredve. Zayn átnyúlt, majd megfogta a kezem, és rámmosolygott. Lenyűgözött a higgadtsága, hisz ki kéne akadnia.
- Miért is nem szerethetlek? - kérdezte, iszonyatosan gyönyörű félmosollyal. Zavartan lesütöttem a szemem, és a körmeim kezdtem piszkálni.
- Mert azt hiszem én is szeretlek. - dünnyögtem, és csak remélni tudtam, hogy nem hallja meg. De meghallotta.
- Hát akkor mi a probléma? - mosolygott rám, és olyan kedves hangnemben kérdezte, hogy azt hittem, megint visszamegyek egy ötéves kislánnyá.
- Zayn, nem érted? Neked feleséged van, és egy gyönyörű kislányod. - csattantam fel idegesen, de Zaynen az idegesség cseppnyi nyoma se látszott.
- Igen, tudom. - sóhajtotta. - De azt is tudom, hogy nem tudok nélküled élni. Viszont ott van Perrie is. Kérlek, csak adj egy esélyt, és... Én kiderítem, hogy mik is az igazi érzésem, jó? Csak kérlek, egyetlen esélyt. - kérlelt, az én szívem pedig megszakadt a szomorú barna szempárjától.
- És, ha lebukunk? - nyögtem zavartan, mire ő rámosolygott.
- Akkor majd a sors dönt a jövőnk felett. - vont vállat vigyorogva, mire én megadóan sóhajtotam.
Tiltott szerelem? -kérdeztem mosolyogva, mire ő egy nagy vigyorral az arcán bólintott.
- Tiltott szerelem. - mondta, majd felém hajolt, és megcsókolt, nekem pedig hirtelen megszünt az egész világ, mézédes ajkaitól.


- Szombaton tízre érted jövök. - kacsintott vigyorogva Zayn, amit én csak egy óriási vigyorral az arcomon nyugtáztam.
- Akkor szombaton. - álltam fel lábujjhegyre, hogy felérjem, és egy csókot nyomtam ajkaira. Átkarolta a derekam, én pedig a hajába vezettem az ujjaim, majd kissé meghúztam a tincseit, ezzel egy kis nyöszörgést kiváltva belőle.
- Ha így fojtatod, nem várok szombatig. - vált el tőlem egy pillanatra, de szinte rögtön vissza is tért ajkaimhoz. Felkuncogtam, majd még egy utolsó puszi után kitoltam az ajtón. Egy letörölhetetlen vigyorral az arcomon csúsztam le a faajtó mentén, és arcomat a kezembe temetve sikítottam egyet. Határozottan visszaváltoztam egy szerelmes kamasszá. Vigyorogva sétáltam vissza a nappaliba, ahol egyszerűen levetődtem a kanapéra. Bekapcsoltam a TV - t, amiben valami idétlen szappanopera ment, de valahogy nem volt kedvem áttenni. Bár igazából, nem is nagyon figyeltem, inkább csak a gondolataimba temetkeztem. Végre, úgy érzem, felhőtlenül boldog vagyok. Ezt teszi velem Zayn, egyszerűen felvidítja a mindennapjaim, akár csak egy szívdöglesztő mosolyával. De mivan, ha úgy dönt, Perrie - hez több érzelem vonzza? Hisz ez is teljesen megérthető lenne... Perrie - től már gyereke van, és már évek óta házasok. Nem is értem, miért választana engem, hisz mivan bennem, ami Perrie - ben nincs? Perrie szép, híres, kedves, aranyos, és mellesleg egy kislány köti Zayn - hez. Ezek mellett, én pedig szószerint senki vagyok. 

Zayn Malik

- Mitől vagy ennyire feldobódva, Malik? - lökött meg vigyorogva Harry, mikor már vagy fél órája csak vigyorogva hallgattam a beszélgetésüket. Vállat vontam. Egymás elött sosem volt titkunk, még a leglényegtelenebb titkainkat is megosztottuk a másikkal, de most nem tudtam, hogy el e kéne mondanom nekik a Tessa - val való titkos kapcsolatom. 
- Ismerünk már, Zaynie. Csak nem egy lány van a dologban? - vonta fel fél szemöldökét Louis,  mire én a szememet forgatva bólintottam.
- Pár hónapja ismerem. - kezdtem egy sóhaj kíséretében. 
- Várj. Szóval Perrie - vel elváltok? - nézett rám meglepődve Liam, mire megráztam a fejem. Nagyot sóhajtott, és láttam a tekintetében, hogy innen nem igazán fog tetszeni neki a történet.
- Ő Hannah óvónője, és egyszerűen gyönyörű. Szőke haja van, kék szeme, és tökéletes alakja. Folyamatosan mosolyog, teljesen életvidám lány. És... Már az elejétől tetszett. Aztán találkoztunk egy buliban, ahol ő részegre itta magát mert megcsalta a pasija. Megnyugtattam, majd  megcsókoltam... És hát, igazából itt kezdődött minden. Rá pár hétre, Hannah elhívta velünk a vidámparkba, ahol szintén csókolóztunk. És Hannah látta. Ő beszélt valmit Hannah - val, igazából a mai napig nem tudom mit... De Hannah azt mondta nekem, hogy ő tudja, hogy szeretem Tessa - t. Azt se tudom, hogy ő erre honnan jött rá, de láthatólag nem haragudott rám... És még a csókról se szólt Perrie - nek! Aztán... Veszekedtem Perrie - vel... Elrohantam otthonról, egyenesen Tessa - hoz... Lefeküdtünk... Reggel, mikor hazamentem, sikeresen kimagyaráztam magam Perrie - nél, délután pedig együtt mentünk Hannah - ért, ahol látott minket Tessa. Nem tudom, lehet, hogy beképzeltem, de azt hiszem szomorúságot láttam a szemében, mikor észrevette, hogy Perrie - vel újra minden rendben. Aztán megint elmentem hozzá... Először, csak bocsánatot akartam kérni vagy mi. De aztán szerelet vallottam, majd ő is elmondta, hogy szeret. És öhm, most asszem összejöttünk. De Perrie - vel sem szándékozom szakítani. Jelenleg próbálok rájönni, hogy melyikőjük iránt érzek többet. - meséltem kissé idegesen, hisz tartottam a fiúk reakciójától. Természetesen tudtam, hogy ellenzik azt, hogy megcsaljam Perrie - t, és őszintén bevallo, eddig én sem gondoltam volna, hogy képes lennék rá. De aztán jött Tessa...
- Szóval Perrie erről semmit sem tud? - szólalt meg elsőnek Niall, mire én ajkaimat harapva megráztam a fejem.
- Mikor mutatod be nekünk ezt a bizonyos Tessa - t? - vigyorodott el Harry, én pedig felnevettem, és Harry kérdésétől kicsit lejjebb ment az idegességem.
- Neked soha. - vágtam rá kapásból, mire ő lekonyult ajkakkal, és zöld kiskutya szemekkel meredt rám.
- Biztos, hogy szereted? Nem csak egy fellángolás? - kérdezte Liam, aki azt hiszem mindenki közül a legkomolyabban kezelte a helyzetet.
- Ő se hitte el, hogy szeretem. Ő is azt hitte, hogy csak egy fellángolás. - sóhajtottam. - De komolyan szerelmes vagyok belé, Liam. Én sem vagyok büszke arra, hogy megcsalom Perrie - t. De úgyérzem, Tessa nélkül nem lenne teljes az életem. - vallottam be őszintén, mire Liam bólintott, és egy mosolyt varázsolt az arcára.
- De most komolyan. Mikor ismerhetjük meg Tessa - t, Zaynie? - kérdezte nevetve Louis, hisz tudta, hogy mennyire gyűlölöm ezt a becenevem.
- Szombaton, ha az jó nektek. - mondtam, ők pedig vigyorogva bólintottak, beleegyezésül.

Kérdések:

Mit gondoltok, Tessa és Zayn meddig tudják titokban tartani a szerelmüket?

Kit fog választani Zayn? Kinek örülnétek jobban?:)

Jó, hogy belejöttek a történetbe a srácok is, vagy többet ne szerepeljenek?:)