2015. július 28., kedd

3.fejezet

Sziasztok virágocskák!
Ez valamennyivel rövidebb lett mint az előző, viszont kicsit több izgalom van benne!:)
Lehet, hogy most túl gyorsnak tünnek a történések, de megnyugtatok mindenki, hogy késöbbre is lesz még elég izgalom.:D
Ha esetleges helyesírási hibák észrevehetőek, azt sajnálom de még nem volt időm átolvasni.
Köszönöm a 4 kommentet, a 9 feliratkozót, és a több mint 1300 megjelenítést!:)
Remélem most is kapok pár kommentet!:)
A rész végére írtam pár kérdést, amit ha van  kedvetek megválaszolhatnátok nekem kommentbe!:)
Még annyit, hogy ha szeretnétek csatlakozni a facebook csoporthoz, oldalt a képre kattintva megtaláljátok a linket!:)
Jó olvasást!:)
                                                                                                                                        Lots of kisses, Aurora.

Tessa Smith

"Rájöttem arra, hogy milyen kedves, és szerethető férfi. Kezdtem megkedvelni. Talán túlságosan is."

- Öhm... Semmi baj. - nyögtem ki végül, és a földet kezdtem el bámulni, mintha valami nagyon érdekeset találtam volna. Percek óta csak a gyönyörű szép szempárba bámultam, és már kezdett eléggé kínos lenni, de valamiért nem vitt rá a szentlélek, hogy elvezessem a tekintetem. Ő se szólalt meg, nem is mozdult, csak zsebre tett kézzel, és azzal a féloldalas, hihetetlen szexi mosolyával nézett le rám. Mély levegőt vettem, próbáltam nem arra gondolni, hogy amióta a közelembe van, azóta megint dupla gyorsasággal ver a szívem. Csak reménykedtem, hogy ő ne veszi észre, hogy mennyire zavarban vagyok, de ez szinte lehetetlennek bizonyult, hisz a paradicsom vörös fejemet, talán még a holdról is látni lehetett volna. 


- Meghívhatlak valamire? Engesztelés képp. - mosolygott rám, majd a kezem után nyúlt, és ellentmondást ne tűrően beráncigált a kávézóba.
- Nekem kéne meghívjalak valamire, hisz a te kávéd ömlött ki. - hadartam, miközben próbáltam kiszabadulni keze fogságából. Úgy éreztem magam, mint egy fiatal lány, aki épp az első randijára készül. A gyomrom labdaméretűre zsugorodott, a szívem a normális ütemnek a dupláját verte, és az arcom színéről ne is beszéljünk... Csak tudnám, miért történik mindez... Legutoljára akkor éreztem magam így, mikor szerelmes lettem Nathaniel - be. De hát, én nem vagyok szerelmes Zayn - be! Jó elismerem, hogy nagyon helyes, és a szeme gyönyörű, na meg a mosolya... De engem nem érdekel Zayn Malik! Én csak is Nath - ot szeretem, Zayn pedig... Ő csak egy pasi, akit női szemmel helyesnek találok.
- Lehet, de az én hibám miatt ömlött ki... - mondta, miközben kinyújtotta rám a nyelvét, jelezve, hogy " ő hív meg engem, és nincs vita". Habár nagyon ideges voltam, felkuncogtam Zayn gyerekes viselkedése miatt, ugyanis iszonyat aranyosan nézet ki.
- Rendben. - egyeztem bele végül egy sóhaj kiséretében, mire Zayn győztes vigyorra húzta a száját. - De sietnünk kell, ha nem akarok a is elkésni a munkából. Zayn csak bólintott, jelezve, hogy megértette, majd miután megkérdezte, hogy mit kérek, rendelt. A kávézó egyik sarkában ültünk le, és percekig csak csendben szürcsöltük a kávéjainkat.
- És... Mióta dolgozol óvónőként?  - kérdezte, két korty kávé között. 
- Lassan öt éve. - mosolyodtam el, amint a gyerekekre gondoltam, akik nagy valószínűséggel most kezdenek el beszállíngózni az óviba.  - És, te mióta tudtad, hogy híres énekes szeretnél lenni? - kérdeztem, mire az ő kezéből majdnem kiesett a kávés pohár.
- Te tudtad, hogy én... ? - kezdte ledöbbenve miközben idegesen a hajába túrt. Felkuncogtam, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Zayn... Világhírű énekes vagy egy bandában. Persze, hogy felismertelek. - mondtam, még mindig kuncogva. Szórakoztatott Zayn viselkedése, és az, hogy ő mind végig azt hitte, nem ismerem.
- És... nem fogsz letámadni, vagy valami? - kérdezte, mostmár nem is meglepetten, hanem inkább félve.
- Úgy nézek én ki? - nevettem fel, miközben végig mutattam magamon. Zayn is felnevetett, az én gondolataim pedig azonnal elterelődtek, amint meghallottam édes nevetését. A külvilágot kizártam, és csak az járt a fejembe, hogy Zayn milyen édesen, és aranyosan nevet. Kissé megráztam a fejem, hogy elterelődjenek a gondolataim, és újra Zayn - re figyeltem.
- Jó igazad van, nem úgy nézel ki, mint egy rajongó, csak tudod, megszoktam, hogy bárhova megyek, nincs egy perc nyugtom se. - magyarázta, miközben egy laza mozdulattal újra a hajába túrt. Szememmel követtem a keze mozdulatát, ahogy az a dús fekete hajba túr. Hirtelen kedvem támadt nekem is beletúrni, és érezni, hogy milyen puha... Te jóég, Tessa! Neked nem szabad ilyesmikre gondolnod! - gondoltam magamban, és legszívesebben felpofoztam volna magam, hogy térjek észhez, dehát, az nem csak Zayn - nek hanem a kávézó embereknek is furcsa lett volna.

Perrie Malik

 - Anya! Segíts, kérlek! - kiáltott le a lányom az emeletről. A legrosszabbra számítva, ijedten rohantam fel az emeletre, ahol Hannah a gardróbja elött ácsorgott, körülötte pedig szanaszét ruhák. Felkuncogtam, de a lányom csak kétségbeesetten nézett rám. 
- Mit vegyek fel ehhez? - kérdezte, és felmutatta a kezében elhelyezkedő fehér pólót, aminek a közepén egy rózsaszín szívecske helyezkedett el. Nevetve a szekrényhez sétáltam, és kivettem belőle egy rózsaszín kis szoknyát, valamint egy fehér balerina cipőt, és Hannah kezébe nyomtam.
- Köszönöm, anyuci! - kiáltott fel, majd felpipiskedve egy puszit nyomott az arcomra.
- Szivesen, de siess, mert elfogunk késni az óviból. - mosolyogtam rá, majd a kidobált ruháit kezdtem el visszatenni a szekrénybe, amíg ő készülődött.
 - Anyu, apuci ma nem kisér el minket? - kérdezte szomorúan nézve rám. Megráztam a fejem, majd kézenfogtam, és elindultunk lefelé a lépcsőn.
- Apuci most dolgozni van, ő majd holnap visz téged az óviba. - mosolyogtam rá, miközben bekötöttem  a biztonsági övét.

Épp a Starbucks elött álltam meg egy piros lámpánál, mikor különös dologra lettem figyelmes. Az épület elött Zayn állt, és egy alacsonyabb lányra mosolygott, de a tekintetében volt valami... Valami különös érzés... A lányt csak hátulról láttam, de még így is kiszúrtam, hogy zavarban van, hisz feje lehajtva volt, és cipőjével idegesen köröket rajzolt a poros betonon.
 - Anya, nézd! Ott van apu, meg Tessa! - kiáltott fel Hannah, de addigra már zöldre váltott a lámpa, így elkellett hajtanunk.
- Ki az a Tessa, drágám? - érdeklődtem a lányomtól, reménykedve abban, hogy megtudok pár információt a férjemmel flörtölő lányról.
- Az óvónénim. Nagyon kedves, és nagyon szép, és apával is tök jól kijön. - mesélte boldogan. Utolsó pár szava hallatán kikerekedett a szemem, és meglepődve néztem a lányomra.
- Hogy érted azt, hogy jól kijönnek? 
- Hát, tegnap tök sokat nevettek, meg beszélgettek. -magyarázta, bár már nem igazán figyelt rám, mert jobban lekötötte a figyelmét, hogy az újonnan szerzett barátnőinek integessen, akik mellettünk haladtak el.

- Tessa! - kiáltott fel Hannah, majd az óvoda bejáratához szaladt, ahol az elöbb említett személy állt. Hannah mögött sétáltam, miközben alaposan szemügyre vettem az óvónőt. Kedves arca volt, amin egy aranyos mosoly helyezkedett el. Gyönyörű szőke haja volt, ami szépen keretezte az arcát. Az alakját a legtöbb nő megirigyelte volna, hisz pont ott domborodott ahol kell, mégis vékony volt. Sosem voltam önbizalom hiányos, mindig is megvoltam elégedve az alakommal, és az arcommal, most viszont, látva ezt a lányt, úgy éreztem, az önbizalmam nagyon mélyre süllyed. Talán nem is a szépsége miatt, hanem inkább attól, mert láttam, hogy nézett rá Zayn. Már lassan öt éve, hogy házasok vagyunk Zayn - nel, és ez idő alatt ő végig éreztette, hogy szeret, és nem kell más neki. Sokszor feltettem neki  a kérdést, hogy de mivan, ha jön egy nálam jobb. Ilyenkor mindig azt válaszolta, hogy nincs nálam jobb számára. Most viszont, mégis csak úgy néz ki, hogy jött egy jobb. Ezt viszont nem hagyhatom. 
- Öhm... Tessa, igaz? - kérdeztem egy műmosoly kiséretében a lánytól. Elmosolyodott, majd bólintott. - Perrie vagyok, Hannah édesanyja, Zayn felesége. 
- A nevemet már tudod, egyébként pedig én vagyok az igazgató, és egyben Hannah egy óvónője. - mondta, majd  felém nyújtott a jobb kezét. Elfogadtam  majd kissé megráztam.
 - Hannah, szeretnék négyszemközt beszélni az óvónéniddel, jó? Menj be, nemsokára megyek én is. - mosolyogtam lányomra, aki miután egy puszit nyomtam a homlokára, a barátnőivel karöltve beszaladt.
- Szóval, Tessa. Nem fenyegetésnek szánom, bár veheted annak is. Láttalak reggel Zayn - nel, és azt is láttam, hogy hogy néztél rá, és ő hogy nézett. Mi boldogan élünk anélkül is, hogy valaki beleszólna az életünkbe. Jól figyelj drágám, mert csak egyszer mondom el. Szállj le Zayn - ről! 

Kérdések:

Mi a véleményetek Perrie - ről?
Szerintetek, helyesen cselekedett, hogy megmondta a magáét Tessa - nak?
Melyik párosnak szurkoltok? (Zerrie, Zessa)
(Köszönöm a válaszokat, ha lesznek!:))


2015. július 22., szerda

2.fejezet

Sziasztok virágocskák!:)
Nos, a word szerint ez több mint 300 szóval hosszabb lett, mint az előző bár én inkább rövidebbnek látom. Ma átléptük az ezer megtekimtést, amit nagyon szépen köszönök!:) Ahhot képest, hogy ez még csak a második fejezet, szerintem ez elég nagy szám!:) Köszönöm, annak a két lánynak aki vette a fáradságot és kommentelt, és köszönöm a hét feliratkozót is!:) A következő rész várhatólag jövő héten kedden - vagy szerdán jön!:)
Ebben a részben még nem igazán indulnak be az események, de a következő részbe már próbálok több izgalmas dolgot beletenni. Ezt még inkább csak ilyen bemutató fejezetnek nevezném, hisz itt inkább a Malik család mindennapjaiba, valamint Tessa és Nath hétköznapjaiba tekinthetünk be. A következő részben lesz egy Perrie szemszög is, és a késöbbiekben szeretnék majd Hannah, illetve Nathaniel szemszögéből is írni jelenetet. Oldalt kitettem a Facebook csoport linkjét, csatlakozzatok oda is, ha szeretnétek!:) Ha időtök engedi, örülnék pár sornak kommentben!:)
Jó olvasást!
                                                                                                       Big hug, Aurora.

    Zayn Malik


"Nem akartam rá gondolni. Kiakartam verni a fejemből. De akármerre néztem, csak az Ő gyönyörű mosolya lebegett a szemem elött."

- Hannah, kicsim. Itthon vagyunk. - simítottam meg óvatosan az alvó lányom karját. Lassan kinyitotta álmos szemeit, majd értetlenül körülnézett. Rövidke karjait kinyújtóztatta, miközben egy óriásit ásított. Felkuncogtam a látványon, és közben kicsatoltam a biztonsági övét.
- Anya itthon van! - kiáltott fel, amint kiléptünk a kocsiból. Szemei felcsillantak, elöbbi álmatlanságának már nyoma sem volt.
- Szaladj be, nem sokára megyek én is.- mosolyogtam rá, és a zsebembe kezdtem kutakodni a cigis doboz után. 
- Már megint cigizni fogsz? - nézett rám kicsit csalódottan Hannah. Nyílt titok volt, hogy se nem Hannah, se nem Perrie nem szerette, ha cigizek. Százmilliószor megígértem már nekik, hogy leszokok, de pár nap után, ez már nem bizonyult túl könnyű feladatnak. Csak egy bólintással jeleztem a válaszom, mire Hannah sóhajtott egyet. Mielött beszaladt volna, még odalépett hozzám, egy puszit nyomott az arcomra, és csak ezután tünt el a hatalmas kapu mögött. Mélyet szívtam a kezembe tartott nikotin bombából, majd szaggatottan kifújtam a füstöt. Gyűlöltem magam, amiért Tessa járt a fejembe. Nem szabadott volna rá gondolnom, és arra, hogy milyen kedves. Na meg, hogy milyen szép a mosolya. És az arca. Meg a kék szemei. És már megint itt tartok. Már megint csak rá gondolok, miközben bennt ott vár rám egy gyönyörű feleség - akit mindennél jobban szeretek - és egy gyönyörű kislány. Egymás után szívtam el a cigiket, ezzel is nyugtatva magam. A lányom óvónőjéről álmodoztam. Normális ez? Nem, határozottan nem az.

Egymás után szívtam a cigiket, míg a doboz kinem ürült. Mélyet sóhajtottam, majd a kukába hajítottam az immár üres cigarettásdobozt.  A házba belépve, lerúgtam valamelyik sarokba a cipőm, a dzsekim a fogasra dobtam, és elindultam megkereseni Perrie - t. A nappaliba Hannah - t találtam, aki a SpongeBob legújabb évadját nézte. Elmosolyodtam a látványon, ugyanis Hannah lábát a kanapén tartotta, míg fejét lelógatta a széléről, és eközben popcornt dobált a szájába.
- Apuuuuuu! - kiáltotta, miközben újra üllő helyzetbe tornázta magát. - Nézed velem? - kérdezte halkan, s boci szemeit rá meresztette. Ő is tudta, hogy ezzel nyert ugye van, hisz ki tudna ellenállni azoknak a nagy kék szemeknek?!
- Persze. - mondtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. - Csak elöbb köszönök anyunak. 
Perrie - t a konyhában találtam meg, amint dúdolva alkotott valamit a tűzhelynél. Az ajtófélfának támaszkodtam, és úgy figyeltem az elöttem táncoló feleségem. Lábát egy egyszerű fekete nadrág takarta, felső testén egy fehér rojtos póló pihent. Szőke haját feje tetején egy laza kontyba fogta, míg lábfején a megszokott nyuszis mamuszát viselte.. Nem volt kiöltözve, nem volt rajta smink, és én így szerettem a legjobban. Így, hogy önmagát adta, így volt a leggyönyörűbb. Halkan mögé osontam, tényleg meglepődtem, hogy még nem vette észre, hogy őt bámulom, pedig már legalább negyed órája néztem. Karjaimat hirtelen vékony dereka köré fontam, amitől ő egy aprót sikított.
- Szia. - suttogtam a fülébe, és egy puszit nyomtam a nyakára. Éreztem, ahogy kirázza a hideg, és ismét boldogsággal töltött el, hogy még mindig ilyen dolgokat váltok ki belőle.
- Szia. - vigyorgott, miközben megfordult a karjaimba, így már szemben állt velem. Ajkaimhoz hajolt, majd egy lágy, rövid csókot lehelt rájuk. Felmordultam, mikor már fordult volna vissza a tűzhelyhez, és gyorsan visszafordítottam magam felé. Szólásra nyitotta a száját, de nem volt ideje bármit is kinyögni, mivel ajkaira tapadtam. Az előzővel ellentétben ez vad, szenvedélyes, vággyal teli csók volt. Vékony karjait nyakam köré fonta, majd aprócska ujjaival a hajamba túrt, és néhány tincset meghúzott. Belenyögtem a csókunkba, majd a feneke alatt megfogtam, és a pultra emeltem.

- Khm - hallatszott mögülünk a hangos torok köszörülés, mire én bosszúsan megfordultam. Minden mérgem elillant, amint megláttam a karbatett kézzel álló lányom.
- Apu, megígérted, hogy nézed velem. - mondta, és megsem várta, hogy válaszoljak valamit, a karomnál fogva elkezdett kihúzni a konyhából. Hallottam Pezz elfojtott kuncogágát, ami engem is mosolygásra késztetett. Hannah a kanapéra lökött, majd az ölembe kuporodott, és úgy figyelte, hogy SpongeBob és Patrik milyen őrültségeket csinálnak. Lányom haját simogattam, egészen a mese végéig.
- Hannah. - szólitottam meg, de semmi választ nem kaptam. Aztán meghallottam halk szuszogását, így már biztosra vehettem, hogy elaludt.

Tessa Smith

Fáradtan rogytam le a nappaliban lévő bőrkanapéra. A fürdőből vízcsobogása hallatszott, így arra következtettem, hogy Nathaniel épp fürdik. Az emeletre battyogtam, azzal a céllal, hogy levegyem a rajtam lévő kosztümöt. Egy farmerbe és pólóba sétáltam vissza a konyhába, valami étel után kutatva. Mivel a hütő szinte üres volt, boltba pedig már nem sok kedvem volt menni, így inkább pizzát rendeltem. Újra a nappaliba kuporodtam, és amíg Nathaniel - ra vártam, a TV - t kezdtem kapcsolgatni. 
- Szia, mikor jöttél? - huppant le mellém pár perc múlva, és félkarjával közelebb húzott magához.
- Szia. - mosolyogtam fel rá. - Fél órája körülbelül. Milyen napod volt? - kérdeztem, miközben felé hajoltam és egy lágy csókot nyomtam ajkaira.
- Borzasztó. - sóhajtott, majd hátra dölt a kanepén, engem pedig magára rántott. Felkuncogtam, ő pedig felém hajolt, és egy újabb csókkal ajándékozott meg.
- Mindjárt jövök. - mondtam, mikor meghallottam, hogy csengetnek.
- Ne menj! - rántott vissza magához, és mint két kezével átkarolt, ezzel megakadályozva, hogy bárhova is menjek. 
- Muszály... - suttogtam ajkaira, majd kihasználva, hogy egy percre elgyengült, gyorsan kiugrottam az öléből. Nath mérgesen nézett utánam, de én csak vigyorogva kinyújtottam rá a nyelvem.
- Szia, meghoztam a pizzákat. - mosolygott rám egy lány az ajtóból.
- Köszönöm. - vigyorogtam rá, majd kikaptam a kezéből a két dobozt, és egy kis pénzt nyomtam a markába.
- D - de ez nagyon sok. - dadogott a lány, és már adta volna vissza, de én a markába zártam.
- Tartsd meg. - mondtam moslyogva, majd megsem várva a válaszát, rá csaptam az ajtót. Dúdolva libbentem be a nappaliba, ahol Nath már valami filmet nézett a TV - be. Felém kapta a fejét, és szeme rögtön felcsillant, amint meglátta a kezembe a dobozokat.
- Mondtam már, hogy imádlak? - nézett rám nagy szemekkel, amint leültem mellé, és rögtön kikapta a kezemből a két pizzás dobozt.
- Én is imádlak, de azért nekem is hagyj. - kuncogtam, miközben én is a számhoz emeltem egy pizza szeletet.

Másnap reggel, meglepően korán keltem. Habár tegnap este elég későn feküdtem le, most mégis teljesen kialudt voltam. Már reggelről pörögtem, és miután lefürödtem, és megcsináltam a hajam viszonylag gyorsan kiválasztottam az az napi ruhámat. Választásom egy fekete rakott szoknyára esett, amibe lazán beletűrtem a világos kék toppomat, ehhez pedig felvettem a kedvenc ezüst köves szandálom. Elégedetten néztem a tükörbe, majd miután még elintéztem az utolsó simításokat a kinézetemen, elindultam az óvoda felé. Boldogan vettem tudomásul, hogy még bőven van időm beérni az óviba, így úgy gondoltam odafelé beugrok még a Starbucksba egy kávéért. A Starbucks elött megláttam egy fekete Range Rovert, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy tegnap Zayn is egy ilyennel jött. Kicsit megijesztett, hogy már megint rá gondolok. Nem volt több időm azon agyalni, hogy miért jár folyton Zayn a fejembe, ugyanis hirtelen egy kemény vállnak ütköztem. A földön landoltam, majd mellettem egy kávés pohár végezte. Szerencsére rám nem jött a kávéból, de azért a fekete szoknyám kellően koszos lett.
- Sajnálom. - szólt egy mély, rekedtes hang, ami kísértetiesen hasonlított Zayn hangjára. Felém nyújtotta a kezét, de én ahelyett, hogy elfogadtam volna, dühösen felpattantam. Ekkor néztem rá arra a személyre aki fellökött. Szám elnyílt, szemeim kitágultak, és közel voltam a szívrohamhoz, mikor megláttam azokat az ismerős, gyönyörű barna szemeket.

2015. július 14., kedd

1.fejezet

Sziasztok virágocskák!
Nos, nem tudom, hogy honnan jött ez a becézés nekem, de mostantól úgy látszik így foglak hívni titeket, olvasóimat!:)
Sajnálom, hogy kereken két hetet késtem az első résszel, de egyszerűen hiába volt meg, hogy mit akarok írni, valahogy nem tudtam megfogalmazni.Volt, hogy napokig örlődtem ezen, de sikerült, kész vagyok az első fejezettel!:)
Köszönöm, hogy máris 6-an feliratkoztatok, és ketten kommenteltetek is a prológus alá, ami nagyon örülök, hogy megfogott titeket.
Ebben a részben még nem túl sok minden történik, de azért remélem tetszeni fog!
A blog design-ből még sok minden hiányzik, de igyekszem azt is megcsinálni.
A következő rész még nem tudom mikor jön, de megpróbálom egy hét múlva, ugyanígy hozni!:)
Ha tetszett a rész kommenteljetek, vagy iratkozzatok fel.:)
Jó olvasást!
                                                                                                      Óriási ölelés, A.xx


     Tessa Smith


"Még saját magam is megrémültem azon, hogy mennyire jóban lettünk ez alatt a csodás férfival, mindössze pár óra alatt."

Magassarkúm kopogása tisztán hallatszott a kemény padlón, ahogy lábaim hihetetlen gyorsassággal kapkodtam egymás után.Késésben voltam, megint.Az óvoda igazgatónőjeként nem engedhettem volna meg magamnak azt, hogy akár egy percet is késsek.Ennek ellenére, minden második nap késésben voltam.Nem igazán az én stílusom volt a korán kelés, a gyorsan elkészülés meg pláne nem.A kezemen elhelyezkedő digitális órára tekintettem, és megnyugodva vettem észre, hogy csak öt perc késésben vagyok.Amint az irodámba értem, felkaptam a fehér dolgozó köpenyem, és már szaladtam is ki a vihogó gyerkőcökhöz.Szinte ki sem értem az udvarra, ahol a gyerekek játszodtak, pár kislány rögtön hozzám szaladt.Lelkesen végig hallgattam a kicsiket, akik mosolyogva, csillogó szemekkel számoltak be nekem a tegnapi kirándulásról, ahol én kivételesen nem voltam.Egymás szavába vágva mesélték a cirkuszban szerzet élményeket.Miután minden fontos részletet elmeséltek nekem, elszaladtak homokozni.Mosolyogva néztem utánuk, majd újra vissza robogtam az irodámba.Az irodám elött egy férfi várakozott, mellette egy szőkésbarna hajú kislánnyal.
-Jóreggelt!-mosolyogtam a férfira, és a kislányra amint melléjük értem.
-Jóreggelt! Öhm, ön az igazgató?-nézett rajtam végig a férfi a tarkóját vakargatta.Zavarban volt, biztos voltam benne, hogy egy kicsit idősebb nőre számított.
-Igen, én vagyok.-nevettem fel kissé, majd a kezemet nyújtottam a férfi felé.-Tessa Smith.
-Zayn Malik.-mosolyodott el féloldalasan.-Ő pedig...-kezdte, de én egy kézmozdulattal leintettem.Mosolyogva gugoltam le az eddig szótlan kislány elé, aki felnézett a padló tanulmányozásából és nagy kék szemeit rám meresztette.
-Hogy hívnak?-kérdeztem bátorítóan mosolyogva a kislányra.
-Hannah.-nyögte ki nagy nehezen, félénken.-Hannah Malik.
-Nagyon szép neved van.-dicsértem továbbra is vigyorogva, mire ő is megengedett egy bátortalan kis mosolyt.Felálltam, majd a kezemet nyújtottam Hannah felé.Még én is meglepődtem azon, hogy apró kezét az enyéim közé rejtette, Zayn álla pedig a padlót súrolta a meglepődéstől.
-Figyelj, Hannah.Amíg mi apukáddal elintézzük a papírokata beiratkozásoddal kapcsolatban, addig kiviszlek téged a többiekhez, jó?-kérdeztem, ő pedig csak egy aprót bólintottam.Kint Hannah-t átadtam Leah-nak, az egyik csoport óvónőjének, majd Zayn-nel együtt visszaballagtunk az irodámhoz.
-Ezt kéne kitölteni, azután pedig megbeszélünk még pár dolgot Hannah-val kapcsolatban.-mondtam, miközben vigyorogva átnyújtottam a kitöltendő papírt.

Zayn Malik

-Hannah, kérlek siess!Elkésünk.-szóltam fel az emeletre a lányomhoz, aki még mindig készülődött.Általában, mikor Perrie nem volt itthon, órákig tartott a készülődés.A kicsi sose tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel, én pedig, így férfi szemmel, nem igazán tudtam neki segíteni.
-Itt vagyok, apuci.-szólt, miközben nevetve ugrált lefelé a lépcsőröl.Elmosolyodtam, majd megvártam még leér.
-Apa, anya miért nem jön velünk?-kérdezte a kocsi felé tartó úton.
-Mert korán el kellett mennie dolgozni.-mosolyogtam rá, de ő nem viszonozta, csak szomorúan bámult maga elé.-De megígérte, hogy holnap ő is elkísér.
Hannah arca rögtön felragyogott, gyönyörű kék szemei újra csillogni kezdtek.Pezz-el szerencsénk volt vele, mivel soha nem kellett azon vitatkoznunk, hogy most Hannah inkább apás, vagy anyás kislány.Úgyanúgy kimutatta a szeretetét mindkettőnk irányába.
-Apuci.-kezdte el óvatosan bökdösni az oldalam.-Hallgasd!-bökött kis fejével a rádió felé.Már az első akkordokból felismertem a lányom egyik kedvenc One Direction számát, és legnagyobb örömére a rádióval együtt énekelni kezdtem.
-"Your hand fits it mine like it's made just for me"-énekeltem, mire Hannah vigyorogva tapsolni kezdett.Mire a dal a refrénhez ért, már Hannah is énekelte, bár csak halkan.Én is egyre halkabban énekeltem, csak, hogy hallhassam Hannah-t is.Mindössze 4 éves, de már most csodás hangja van.Bár ezt nem is nagyon csodálom, két énekes szülő mellett.

Az óvodáig tartó útat végig énekelgettük.Örültem, hogy valamivel eltudtam terelni Hannah figyelmét, és nem az első nap miatt izgult.De sajnos, ez a boldogság csak addig tartott, míg a nagy épület elé nem értünk.Ott azonnal elkomolyodott, fejét lehajtotta, és izgatottan kezdte tördelni apró újjait.
-Kicsim.-néztem rá bátorítóan, mire nagy szemeit ő is rám emelte.-Mitől félsz?-simítottam végig apró lábán, amit egy pink szoknyával fedett.Szagatottan fújta ki ajkain a levegőt, tekintetében félelem volt.
-Hogy itt is bántani fognak.-nyögte ki szomorúan, arcát pedig az emlékek hatására könnyek borították el.Kezem ökölbe szorult, ahogy visszagondoltam azokra a bántó szavakra amivel őt illették.Minél gyorsabban megpróbáltam lenyugtatni magam, hisz először is Hannah-t kellett volna rendbe szednem.Nagy újjamal végig simítottam pufóka arcán, ezzel letörölve a könnyeit.
-Nem fognak bántani.-nyugtattam, több - kevesebb sikerrel.-A legjobb óvodát kerestük neked.Biztosíthatlak benne, hogy itt senki sem fog piszkálni.
-Biztos?-kérdezte halkan, félénk hangon.
-Biztos.-bólintottam vigyorogva.Az ő arcára is mosoly kúszott, és mostmár félig boldogan, félig izgatottan lépett ki a kocsiból.

Körülbelül öt perce várakozhattunk az igazgatónő ajtaja elött, mikor hangos kopogásra lettem figyelmes.Nem tulajdonítottam túl nagy figyelmet neki, úgy gondoltam, biztos csak valamelyik itt dolgozó az.
-Jó reggelt!-szólt hozzám egy vidám, kedves hang.Rögtön felkaptam a fejem, és elkerekedett szemekkel mértem végig az elöttem álló, húszas éveiben járó lányt.
-Jó reggelt!Öhm, ön az igazgató?-kérdeztem zavartan, a tarkómat vakargatva.Egy 50-es nőre számítottam, szorosan felfogott hajjal, és szigorú tekintettel, ehelyett viszont egy fiatal, gyönyörű szőke hajú lány állt előttem.
-Igen, én vagyok.-nevetett, miközben jobb kezét felém nyújtotta.-Tessa Smith.
-Zayn Malik.-mosolyogtam rá féloldalasan.-Ő pedig...-kezdtem volna bemutatni a lányom, de ő egy apró kézmozdulattal csendre intett.Meglepődve néztem, ahogy Hannah megnyílik Tessa-nak.Még senkivel sem volt ilyen közvetlen, a fiúkon, és Little Mix-es lányokon kívül.Leesett állal, kikerekedett szemekkel néztem, ahogy egy gyors párbeszéd után, kézenfogva elmennek mellettem.Amint észbe kaptam, gyorsan utánuk siettem, és persze nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen aranyosan festenek együtt, és, hogy milyen lenne, ha Tessa lenne az anyja...
Óvatosan fejbe kólintottam magam, miközben folyamatosan csak az járt a fejemben; hogy én egy házas ember vagyok, és mindennél jobban szeretem a feleségem, nem kéne ilyenekre gondolnom.

-Rendben, hát azt hiszem ennyi lett volna.-csapta össze a kezét vigyorogva Tessa.
-Nagyon köszönöm.-mosolyogtam rá hálásan, ő pedig csak legyintett.
-Örülök, hogy úgy döntötettek, ide íratjátok be Hannah-t.-mondta, majd mintha valamit elfelejtett volna, a fejére csapott.
-Majdnem elfelejtettem.Lehet, hogy ez kicsit személyes lesz, szóval sajnálom, de minden szülőnek fel kell tennem ezt a kérdést, aki egy másik óvodából íratja át a gyerekét, szóval...-hadarta egy szuszra, látszólag zavarban volt.
-Tessa, nyugodtan mondd.-nyugtattam, egy fél mosoly kiséretében.Igen, beszélgetésünk során ide is eljutottunk, hogy már tegezzük egymást.Mint megtudtam, mindössze 23 éves, és nem igazán szereti, ha magázzák, így inkább a tegeződésnél maradtunk.Tessa egy mélyet sóhajtott, homlokán ráncok tüntek fel, látható volt rajta, hogy gyűlölte ezt a kérdést feltenni az embereknek.
-Miért döntötöttek úgy, hogy átíratjátok Hannah-t?