2015. november 13., péntek

13. fejezet

Heyho! c:
Az új album örömére, meghoztam az új részt:3
Nem lett a leghosszabb, viszont én nagyon szerettem írni c:
Kérlek titeket, hagyjatok magatok után nyomot, komment formájában, de plusz feliratkozóknak is nagyon örülnék c:
Jó olvasást!
                                                                                                                 All the love, xx


Zayn Malik


" Most, mikor ennyi szörnyűség történt, esik csak le, hogy mennyire sokat jelent Ő számomra. "

Egész nap furcsa érzésem volt. Valahogy éreztem, hogy baj történt, de nem tudtam volna őszintén megmondani, hogy mi, és azt sem, hogy kivel. Legelső félelmem persze Hannah volt, de miután őt sikeresen haza szállítottam az óviból, ez a veszély eltűnt. Perrie egész nap otthon volt, így miatta nem nagyon aggódtam. Második félelmem alapból a családom lett volna, de miután telefonon ők is megnyugtattak, hogy semmi baj nincs otthon, valahogy csak Tessa - ra tudtam gondolni. Órák óta arra vártam már, hogy végre leléphessek otthonról, és megbizonyosodjak arról, hogy Tessa is épségben van. Így most teljes izgalommal és idegességgel hajtottam a háza felé, és az egész nap kísértő rossz érzés, egyre jobban hatalma alá tuszkolt. Nyugtalanul fordultam be az utcába, és elnyíltak a szemeim, ahogy észrevettem az utca közepén szirénázó tűzoltó autót. Istenem, csak add, hogy nem Tessaval történt valami! Kívánságom viszont nem vált be, hisz a kocsi pontosan Tessa háza előtt állt. Kétségbeesetten pattantam ki a kocsiból, miközben idegesen újra és újra a hajamat turkáltam, és alsó ajkam harapdáltam.
- Elnézést, Uram! Mi történt? - szóltam az egyik tűzoltó után, aki éppen a kocsiból szállt ki. Rám nézett, végigmért, és biztos vagyok benne, hogy fel is ismert, de szerencsére nem kérdezett semmit a kilétemről.
- A házban lakó valószínűleg elfelejtette, lekapcsolni a tűzhelyet. A házban nem találtunk se holttestet, csak egy kloroformos rongydarabot. Ebből arra következtettünk, hogy a hölgyet elrabolták, de ez az ügy már a rendőrségé. Közeli ismerőse volt esetleg a hölgynek? - kérdezte, én pedig csak bólintottam. Még mindig az elöbb hallottak hatása alatt voltam, egyszerűen túl sok volt ez egyszerre. A düh hirtelen járta át a testem, ahogy kezdtem komolyabban felfogni, hogy mit is mondott az úr. Tessat elrabolták?! De hisz... Ki tudna ártani egy olyan csodás lánynak, mint amilyen Ő?  Minden erőmet összeszedtem, és megpróbáltam emlékezni arra, hogy Tessa említette e, hogy valakivel rossz kapcsolatot ápolt. A leégett házát néztem, az össze - vissza rohangáló tűzoltókat, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez komolyan megtörténhet. Pont velünk... Idegesen a hajamba túrtam, úgy éreztem, szinte bele őrülök a tehetetlenségbe, miközben kitudja, vele mit csinálnak. Szinte azonnal Tessa múltja jutott eszembe, és ahogy az árvaházban bántak vele. Az a Travis egyszerűen beteg ember, és biztos vagyok benne, hogy ha egyszer találkoznék vele, addig verném, amíg ő is át nem érzi azt, amit Tessa éveken keresztül elviselt. A villanykörte, akár a filmekben, felvillant a fejem fölött, és a szemeim elnyíltak a felismeréstől. Travisnál van!

Idegesen viharoztam be az árvaház ajtaján. Két óra. Ennyi időbe telt megtalálnom ezt a mocskos helyet, de ha Tessa tényleg itt van, akkor megérte, ebben biztos vagyok. 
- Elnézést! - szólítottam le a felém jövő nővért, megpróbáltam minél kevésbé belesűríteni az idegességem a hangomba. Hamis mosolyt helyeztem el az arcomra, ám az előttem álló fiatal nő, még ettől is fülig pirult.
- Mit szeretne, uram? - mosolygott rám, és zavartan csavargatni kezdte barna haját. Magamban szemet forgattam, és kicsit szórakozva néztem a nő zavarát, de amint újra Tessara gondoltam, a szórakozottságom eltűnt.
- Travis Morgant keresem. Esetleg tudna szólni neki, hogy Zayn Malik keresi? - mosolyogtam rá féloldalasan, mire ő zavartan bólintott. 
- Persze, azonnal szólok neki.  - dadogott, majd kis vékony lábaival eliszkolt a szemem elől. Pár perc múlva egy undorító, duci ember jelent meg az egyik ajtó mögül. Lenézően végigvezettem rajta a tekintetem, és gondolom ezt észrevehette, hisz szinte azonnal kiszúrt. Vonásai megfeszültek, amint meglátott, nekem pedig óriási önuralomra volt szükségem, hogy ne verjem ki belőle még a szart is.
- Mr. Malik! Micsoda meglepetés! Csak nem egy gyereket szeretne örökbe fogadni? -mosolygott rám, amitől kivillantak sárga fogai. Felvontam a szemöldököm, biztos voltam benne, hogy tudja, mi közöm van Tessahoz, és ezt a hamis vigyora is elárulta.-
- Kicsit személyesebb ügy miatt szeretnék beszélni önnel. - sziszegtem fogaim között, kezeim ökölbe szorítottam, és ezt láthatólag ő is észrevette. - Hol van?
- Már megbocsáss, de ki is? - vonta föl fél szemöldökét, és olyan idegesítő vigyorral nézett rám, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.
- Tessa. Tudom, hogy nálad van. Ha nem mondod meg hol van, akkor is megtalálom. De, ha tettél vele valamit... - húztam össze a szemem, és a pillantásomból csak úgy sugárzott a düh. Nyíltan látható volt rajta, hogy elönti a feszültség, de próbálta tartani magabiztosságát.
- Nem fogom elmondani, hogy hol van. - vicsorgott, én pedig komolyan azt hittem, ennél dühösebb már nem is lehetnék.
- Hát jó, te akartad. - morogtam az orrom alatt, majd félre lökve őt, ahhoz az ajtóhoz igyekeztem, ahonnan ő lépett ki előbb.

Tessa Smith

- Nathaniel, kérlek... - zokogtam. Sok ember nem tudja, mennyire is fájdalmas lehet, ha olyat kérnek tőled, amibe tudod, hogy belepusztulhatsz. Nathaniel kérése is ilyen volt. Elhagyni Zaynt egyenlő lett volna a halállal. Hiszen mellette kezdtem el igazán élni, ő az, aki felvidította a napjaim. A kapcsolatom vele titkos  volt, és rejtélyes, viszont annál romantikusabb. És ez így volt tökéletes. Emlékszem, mennyire elleneztem ezt az elején. Féltem a lebukástól, féltem, hogy tönkre tehetek egy boldog házasságot. Most viszont, óriási örömmel telt el, hogy belementem. Így megismerhettem az igazi Zaynt, és ezzel együtt a világ egyik szebb oldalát is láthattam. Zayn olyan volt számomra, mint a drog. Boldogabb lettem tőle, feldobta a napjaim, és a függője lettem. 
- Mire kérsz, hercegnőm? - suttogta, és közelebb hajolt, mintha valami bizalmas dolgot akarna súgni.. A zokogás fojtogatott, a szívem darabkákra tört. Szabadság vagy szerelem?
- Nem lehetsz ilyen kegyetlen. - dadogtam, miközben kérlelően tekintettem Nathanielre. Szemében mintha csalódottságot, fájdalmat, és szomorúságot is feltudtam volna fedezni. Arca viszont kifejezéstelen maradt, végig maga elé bámult.
- Sajnálom, Tessa. Döntened kell. - mély hangja kegyetlenül csapott a levegőbe, és zokogásom erősödött. Nem, nem nem, és nem! Zaynt nem veszíthetem el... Tudatlanul kezdtem el rángatni a kötélbe bújtatott csuklóim, kiakartam szabadulni. Valamiért, úgy éreztem, hogy ez még rosszabb, mint mikor Travis bántott fizikailag. Most a szívem tört össze, és ezt a fájdalmat egyszerűen nem tudom elviselni. Zayn! Vajon vele mi lehet? Jól van? A tudat, hogy ezt talán sose tudhatom meg, felemésztett, és marcangolt belülről.
- Travis, még egy esélyt adok, és ajánlom, hogy élj vele! Hol az istenbe van Tessa? - hallottam meg Zayn dühtől fűtött hangját, de azt hittem, csak képzelődök. Mikor azonban Nathaniel idegesen felpattant a helyéről, és az ajtóhoz rohant, a remény szikrája fellebbent bennem. Pár pillanat múlva már csak az ajtóban álló dühös és csapzott, de egyben rohadt Zayn létezett számomra, és nem is figyeltem arra, hogy Travis és Nathaniel száját miféle káromkodások hagyják el.
- Zayn... - suttogtam, ő pedig azonnal felém rohant. Hosszú, fekete csőfarmerbe bújtatott lábaival pár perc múlva már a földön térdelt, és mellkasára vont. A sírás újra fojtogatott, és alig vártam, hogy végre kiszabadítsa a kezeim, és én is magamhoz szoríthassam. A megkönnyebbülés átjárta a testem, és elfeledtem minden rosszat. Itt voltam, a karjaiba, miközben ő gyengéden csitítgatott, és úgy éreztem, bármi rossz is történik ezután, vele képes vagyok elviselni.

Kérdések:

Szerintetek mi lesz most Zaynnel és Tessaval, valamint Nath -al és Travissal?

Vajon Perrie, és esetleg a média tudomást szerez majd Zayn kis mentő akciójáról? És, ha igen, mik lesznek a reakciók szerintetek? Mit fog gondolni a sajtó, illetve Pezz?





6 megjegyzés:

  1. Dràga Auròra M.!
    Imádom ahogy a fejezeteket befejezed...falkaparàs és izgulàs indul.
    Most zàporozhatnak fejünkben a 'hogyam tovabb ' kerdesek ezrei....de igy van ez regyen.
    Elmondàsod szerint a resz rovid...igen az de annyi érzelem kavalkàd van benne (jo ertelemben) hogy az hihetetlen.
    Ùgy szikràzòdott a feszultség mint egy gyorsvonat....eszemeletlenul imadtam
    Jaj es Zayn...òh szavakba aligha lehet kifejezni...eszméletlen volt...ahogy aggodott es ahogy osszerakta a kepet...
    Kérdéseidre a valasz:
    Mi lessz Tessaval es Zaynnel: igazsag szerint sok minden kavarog bennem...de szerintem Zayn még szorosabbra fuzi a kapcsolatukat hogy hogyan azt nem tudom hisz ott van Parry ...ez a rejtely meg...kiderul vagy nem derrul a kapcsolatuk....elmondja e Z. Perrinek...vagy kiderul e Parry szamara a sajto altal az igazsag amit melyen mar selyt.
    Milessz N. Es az apjàval: remélem börtönbe kerülnek habar ez tul szep lenne
    Tudomast szerez e P. Esetleg a sajto Z mento akciojarol es ha igen mit fognak szolni?: igen tudomast szeteznek és jonnek a talalgatasok
    És olyan storyk amelynek esetleg a felese igaz...
    Köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam!
    Fenomenalisan lélelkmelengetően csodalatos volt.
    Jò hétvégét
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!:)
      Jaj, nagyon köszönöm, megint ezt a cuki kommentet! Annyira feltudjátok dobni a napom pár kedves szóval, hogy az hihetetlen!:)
      Örülök, hogy tetszett, annak pedig még jobban, hogy a Zayn szemszög is, mert én kicsit rossznak éreztem:)
      Még egyszer köszönöm a csodálatos kommented!<3
      xx, Aurora

      Törlés
  2. Drága!
    ISTENEM HÁT AZT HITTEM AZ ELEJÉN ÉLVE ELTEMETLEK *-* Igaz hiányzott Hannah vidámsága, de ez így volt tökéletes mármint ez a rész!*-* :))

    Szerintetek mi lesz most Zaynnel és Tessaval, valamint Nath -al és Travissal? - Mint mindig én a legrosszabbra gondolok, hogy Travis leüti Zayn-t és összekötözi és a másik sarokba dobja míg Tessa a másik oldalon sír persze Ő is összekötözve. És Nath még mindig erősködik, hogy Tessa döntsön aztán Zayn egy pillantásával fogja jelezni, hogy válassza a szabadságot és meneküljön el persze Tessa nem megy bele, de miután Zayn megígéri neki, hogy Ő jól leszel belemegy, de visszamegy érte amikor egyedül hagyják és kihozza Őt is. Persze ez az én elméletem és tuti sokkal nagyobb meglepetést tartogatsz nekünk! :)

    Vajon Perrie, és esetleg a média tudomást szerez majd Zayn kis mentő akciójáról? És, ha igen, mik lesznek a reakciók szerintetek? Mit fog gondolni a sajtó, illetve Pezz? - Ezzel most célozgatsz valamire? Szóval a tűzoltó kis huncut és elmondja a médiának kivel találkozott ami a fiúk fülébe jut és próbálják megakadályozni, hogy Perrie fülébe jusson és ebbe Hannah is fog segíteni, de a végén Pezz meghallgatja a híreket és totálisan kiakad, és pont abba a pillanatban lépne be az ajtón Zayn. Na akkor lenne csihi-puhi :D

    KÖVETKEZŐ RÉSZ CÉDULÁT KÉREM :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ugye tudod, hogy ha eltemettél volna, akkor nem lenne több rész? c:
      Hannah már nekem is hiányzik kicsit, de nem sokára visszatér c:

      Hú, elég bonyolult ötletek születtek a fejedbe:D Elárulom, ennyire azért nem kínzom majd Tessat és Zaynt :D Azt majd a késöbbiekben, muhahahaha:D

      Kitudja... Talán céloztam valamire, talán nem ;) Elképesztő, milyen ötletek születnek a fejedbe, de komolyan:DD Majd meglátjuk mi lesz:D
      A következő rész csak úgy két hét múlva érkezik, sajnálom:C
      xx, Aurora

      Törlés
  3. Drága Aurora!
    Huhh. Mit mondhatnék? A tökéletes szó ide a megfelelő ugyanis ez a rész valami ahw:3 Na meg annál nincs is jobb mikor olyan részt írsz amit te magad szeretsz is:) Az elején már kezdtem kétségbeesni, de örülök, hogy Zaynnek sikerült megtalálnia Tessat.
    1. Fúú. Nálad nem lehet tudni:D Mindig meglepsz valami újjal és újjal. Remélem nem lesz semmi baja Zaynnek és Tessanak. Viszont engem úgy irritál ez a Nath, szívesen megcsapkodnám valami sokkolóval:3 Hihi^^ Kihozza belőlem a pszichopata énem. Na a másik meg a Travis, hát Zayn igazán bemutathatná neki az ökleit, csak addig amíg ki nem köpködi a fogait. Mindenesetre bízok Zaynben. Meg benned is:3
    2. Ki tudja. Több lehetőség van. Az egyik kulcsforrás a tűzoltó, ha eljár a szája akkor lesz csak forró a talaj Zayn lába alatt mivel a média világgá kürtöli majd, Perrie agyf*szt kap és vége a csodálatos férj és feleség kapcsolatnak. A másik meg, hogy lehet elvannak szórva a fotósok. Észreveszik, hogy Zayn bemegy az árvaházba így pletykák születnek. Azért gondolom Hannah segíteni fog az apukájának titokban tartani a dolgokat, de szerintem, ha így mennek a dolgok hamar fény derül a titokra.
    IMÁDTAM, EGYSZERŰEN IMÁDTAM <3
    Téged is imádlak <3
    Várom a következő részt;)
    Ölel és puszil: Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emy!
      Fhuuuu, nagyon örülök, hogy tetszett:33
      Látom neked is van pár különleges ötleted:D Majd meglátjuk mi lesz... Lehet kínzom még kicsit a Zessa párosunkat... taláááán...;)
      JAHJ, ÉN PEDIG TÉGED IMÁDLAK NAGYON<333
      Nem sokára hozom.:D
      xx, Aurora

      Törlés